Grecsák Károly (szerk.): Új döntvénytár. A M. Kir. Curiának, a kir. ítélőtábláknak és más ítélőhatóságoknak elvi jelentőségű határozatai. XI. kötet (Budapest, 1912)

152 Váltótörvény 29. §. irattal igazolt tartozás, az elfogadó ellen siker nélkül megkisérlett vég­rehajtás alatt pedig csak kielégitési végrehajtás értendő. A m. lür. Curia: Habár a váltótörvény meghozatala idején érvényben volt végrehajtási törvény, jelesül a váltóvégrehajtások tárgyában 1869 április 8-án kibocsátott igazságügyminiszteri ren­delet 1. §-a -a váltóvégrehajtás egyik neméül a biztositási végre­hajtást is ismerte, mégis mindkét alsóbiróság helyesen mondotta ki, hogy jelen esetben az elfogadó ellen vezetett végrehajtások si­ker nélkül megkisérletteknek nem tekinthetők, mert biztonság hiánya miatti visszkereset esetében még le nem járt tartozás biz­tosításáról van szó, a váltótörvénynek erre vonatkozó, a köztör­vényi követeléseknél helyt nem fogható szigorúbb rendelkezései tehát szorosan magyarázandók, a miből következik, hogy a váltó­törvény 29. §-a 2. pontjában emiitett pénzbeli tartozás alatt csakis kielégitési végrehajtás elrendelésére alkalmas határozattal, il­letve okirattal igazolt tartozás, az elfogadó ellen siker nélkül meg­kisérlett végrehajtás alatt pedig csak kielégitési végrehajtás ér­tendő. (1900 jan. 9-én 1243/1899. sz. a. és 925/1901 deczember 4-én.) Ha a hiztositást kereső váltóbirtokos előzőjétől a kereset beadása előtt hiztositást nem követelt, sem vele a felvett óvást nem közölte, ez az előző a kereset kézbesítése előtt nincs késedelemben. (Curia 1906 márczius 8- 545/905.) Bpesti T.: Sikertelennek s igy biztositási visszkereset alap­jául szolgálhatónak a váltóelfogadó ellen intézett végrehajtás csak akkor tekinthető, ha az elfogadónál lefoglalt tárgyak becsértéke a végrehajtási összeget nem fedezi. 2683/81. = Azonos: Bp. tábla: azzal, hogy a fizetésmegszüntetés vagy a követelés veszélyeztetése valószinüségének kimutatása alapján biztositási visszkeresetnek helye nincs. (89. febr. 7. 631.) Tulajdoni igény bejelentése a végrehajtás tárgyául szolgáló in­gókra, melyeknek értéke különben fedezi a végrehajtási öszeget, a vég­rehajtás sikertelenségét meg nem állapitja, s igy ez alapon biztonság hiánya miatt visszkeresetnek nincs helye. (Curia 1883 április 18-án 204/1883. sz. a.) Kezes ellen biztositási visszkeresetnek nincs helye, mert a váltó­törvény 25. és 29. §-ai szerint ily kereset csak az előzők ellen indítható, a milyennek a kezes nem tekinthető. (Curia 472/1890. sz. a.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom