Grecsák Károly (szerk.): Új döntvénytár. A M. Kir. Curiának, a kir. ítélőtábláknak és más ítélőhatóságoknak elvi jelentőségű határozatai. XI. kötet (Budapest, 1912)

Váltótörvény 25—29. §. 151 fizetését a telepes mint megbízottja által teljesitendöleg s a váltónak a telepesnél leendő bemutatása ellenében igéri és hogy e szerint (a V. T. 44. §. 2. bekezdésének esetétől eltekintve) a telepesnél való bemuta­tás nélkül fizetni nem tartozik; ebből pedig nem következik, hogy a be­mutatást a váltótulajdonosnak el nem engedheti és a váltót közvetle­nül a váltótulajdonosnál joghatályosan kifizetni nem lehetne. (Curia 1896 deezember 23-án 1677/1895. sz. a.) VII. Biztosítási visszkereset. 1. Elfogadás hiánya miatt. 25—28. §. Az elfogadás teljes megtagadásának tekintendő az elfogadás meg­szorítása is és ily esetben biztosíték követelhető. A m. kir. Curia: A kir. Ítélőtábla ítéletének megváltoztatá­sával az elsőbiróság ítélete hagyatik helyben annak indokaiból és azért, mert a váltótörvénynek a kir. Ítélőtábla által felhívott 22. §-ában foglalt az a rendelkezés, hogy a váltó összegének kivételé­vel minden más megszorítás az elfogadás teljes megtagadásának tekintendő, ugy értelmezendő, hogy a váltóbirtokos a váltót el nem fogadottnak tekintheti és ennek folytán a körülményekhez képest őt megillető jogait érvényesítheti (V. T. 25. §.); de az elfogadó ily esetben is nyilatkozatának tartalma szerint váltójogilag felelős, mint ezt ugyanaz a szakasz világosan kimondja, alperesnek váltó­jogi felelőssége pedig a V. T. 105. §-ában meghatározva lévén, an­nak értelmében őt személyes felelősség terheli. (1890 márczius 4-én 1160/889. sz. a.) Kezes ellen biztosítási visszkeresetnek nincs helye, mert bizto­sítást a váltóbirtokos csupán a kibocsátótól s a forgatóktól követelhet; és mert a kezesség jogi természeténél fogva a kezes csakis a követelés­nek kifizetéseért lévén felelős, biztosítás adására nem kötelezhető. (Curia 472/1890. sz. a.) Az, hogy a váltó ki által fogadtatott el, a forgatóra nézve közöm­bös és a V T- 17. §-a szerint felveendő óvás csupán a V. T. 25. §-a alapján indítható visszkereset szempontjából bir jelentőséggel. (Curia 1894 márczius 20-án 12/1894. sz. a.) 2. Biztonság hiánya miatt az elfogadónál. 29. §. A váltótörvény 29. §-a 2. pontjában emiitett tartozás alatt csakis kielégítési végrehajtás elrendelésére alkalmas határozattal, illetve ok-

Next

/
Oldalképek
Tartalom