Kampis János (szerk.): A községi közigazgatás a Magy. Kir. Közigazgatási Bíróság gyakorlatában. A M. Kir. Közigazgatási Bíróság által községi közigazgatási ügyekben hozott döntvények és elvi határozatok rendszeres gyűjteménye (Budapest, 1901)
86 hatósági bizottsága 1898. évi október hó 14. napján 481. sz. a. határozott, J. Sándor által beadott panasz folytán 1899. évi január hó 13. napján tartott nyilvános ülésben vizsgálat alá vévén, következőleg itélt: A m. kir. közigazgatási bíróság a panasznak helyt ad és a fentidézett törvény ható: ági bizottsági határozat hatályon kivül helyezésével az 1898. évi augusztus hó 13-án K.-n foganatositott segédkörjegyzöi választást emeli érvényre. Indokok: Az 1886. évi XXII. t.-cz. 102. §-ának az a rendelkezése, hogy a hivatalától elmozditott körjegyző ugyanazon körjegyzőségben újból meg nem választható: ugy e törvényes rendelkezésnek szószerinti szövegénél fogva, valamint a vonatkozó törvényindokolás szerint is kizárólag csak a körjegyzői állásra való újból megválaszthatást tiltja. Minélfogva nem vonatkozható ez a tilalom arra az esetre, a mikor valamely hivatalától elmozditott körjegyző ugyanazon körjegyzőségben segéd-körjegyzővé választatik. A segédjegyzői állás ugyanis olyan, a melynek elnyerésére nem kívántatik meg az 1883. évi I. t.-cz. 6. §-ában meghatározott minősítés ; az 1886. évi XXII. t.-cz. 67. §-a értelmében a segédjegyző a körjegyző mellé kisegitőkép van rendelve; nincs elősorolva azok közt, a kik az utóbb idézett t.-cz. 63. §-a szerint az elöljáróságnak tagjai. A segédjegyzö tehát a községi segédszemélyzet közé tartozik s működési köre nem tekinthető egyenrangúnak a felelősséggel bíró körjegyzőével. Az a körülmény tehát, hogy panaszló ugyanazon körjegyzőségben választatott meg 1898. évben segédjegyzövé, a melyben viselt körjegyzői állásától 1892. évben az 1886. évi XXII. t.-cz. 108. §-a alapján elmozdittatott: nem lehet akadálya az egyébként nem kifogásolt választás érvényességének. 14. A megürült községi elöljárósági állásoknak helyettesítés utján való betöltése Jcörül felmerülő vitás kérdések elbírálására a közigazgatási bíróság hatásköre nem terjed ki. 284/1899. K. sz. Ő Felsége a Király nevében a magy. kir. közigazgatási bíróság M. János és társai, n.-i lakosok