Nagy Zoltán (szerk.): Munkaügyi elvi határozatok. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bírósága Munkaügyi Kollégiumának a munkaügyi, a társadalombiztosítási és a szövetkezeti tagsági jogvitákkal kapcsolatos elvi állásfoglalásai (Budapest, 1980)
A fentiek szerint, minthogy a mezőgazdasági termelőszövetkezet magasabb vezetői munkakört betöltő tagjai a közgyűlés által fegyelmi, illetve kártérítési ügyükben hozott határozat ellen keresettel fordulhatnak a bírósághoz, ugyanez a jogorvoslati jog megilleti a termelőszövetkezettel tagsági viszonyban nem álló magasabb vezetői munkakört betöltő alkalmazottakat is a R. 118. §-ára figyelemmel. Az Mt. V. 89. §-ában foglalt, a magasabb vezetői állású dolgozókra vonatkozó munkaügyi eljárási szabályokat az adott esetben nem is lehetne alkalmazni, mert a közgyűlésnek nincs szolgálati felettese. Abban az esetben, ha a magasabb vezetői munkakört betöltő alkalmazottak vonatkozásában az Mt. V. 89. §-a kerülne alkalmazásra, úgy az érintett dolgozók fegyelmi és kártérítési ügyükben hozott közgyűlési határozat ellen szolgálati felettes hiányában jogorvoslattal nem élhetnének és ennek folytán hátrányos helyzetbe kerülnének a magasabb vezetői munkakört betöltő tagokkal szemben, akik a közgyűlés által fegyelmi és kártérítési ügyben hozott határozat ellen nem vitásan keresettel fordulhatnak a bírósághoz. Márpedig szövetkezeten belül ilyenfajta hátrányos megkülönböztetés az alkalmazottak terhére nem engedhető meg. Ennek az álláspontnak a helytálló voltát támasztja alá a Pp. 349. §-ához fűzött miniszteri indokolás, amely szerint egységes a szabályozás abban a kérdésben, hogy bármilyen alkalmazott, illetőleg dolgozó munkaügyi vitája — ha külön jogszabály szerint jogorvoslatnak egyáltalában helye van — a munkaügyi bíróság elé tartozik. MK 57. szám (Az MK 102. sz. és a 118. sz. kollégiumi állásfoglalással módosított szöveg.) I. A terhesség miatt ideiglenesen más munkakörbe áthelyezett nőt az előző munkakörében elért átlagkeresete munkaszünetelés esetén is megilleti. Ugyancsak az előző átlagkeresetére jogosult akkor is, ha áthelyezése : a) rövidebb munkaidejű munkakörbe, vagy ha b) éjszakai beosztással járó munkakörből más munkakörbe történt. 72