Nagy Zoltán (szerk.): Munkaügyi elvi határozatok. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bírósága Munkaügyi Kollégiumának a munkaügyi, a társadalombiztosítási és a szövetkezeti tagsági jogvitákkal kapcsolatos elvi állásfoglalásai (Budapest, 1980)
ÍZ. A terhes nő ideiglenesen hosszabb munkaidejű munkakörbe csak hozzájárulása esetén helyezhető át. III. A csecsemő örökbefogadása esetén a szülő nőkre vonatkozó kedvezmények az örökbefogadó nőt illetik meg. IV. A gyermekgondozási segélyre jogosultsághoz szükséges 12 havi munkaviszony kiszámításánál a mezőgazdasági termelőszövetkezetben tagként közös munkával eltöltött minden 10 napot egy havi munkaviszonyként kell számításba venni. I. Az Mt. V. 19. §-ának (4) bekezdése előírja, hogy „A dolgozó nőt terhessége megállapításától a szoptatás hatodik hónapjának végéig kérelmére — orvosi vélemény alapján — az állapotának egészségügyi szempontból megfelelő munkakörbe kell ideiglenesen áthelyezni, vagy meglevő munkakörében a munkafeltételeket megfelelően módosítani." ,.Az e bekezdés alapján ideiglenesen áthelyezett, illetőleg áthelyezés nélkül módosított munkafeltételek mellett foglalkoztatott terhes vagy szoptató nő keresete nem lehet kevesebb, mint amennyi előző átlagkeresete volt." E rendelkezés — abból az elvből kiindulva, hogy a nőt a terhessége miatt nem érheti hátrány, — biztosítja a terhesség miatt más munkakörbe áthelyezett nőnek az előző átlagkeresetéhez való jogát. Ennek folytán a más munkakörbe áthelyezett terhes nő keresete nem lehet kevesebb, mint előző munkakörében volt. Ebből következik, hogy ha az új munkakörben anyag-, áramhiány vagy egyéb, a dolgozók hibáján kívüli okból szünetel a munka, és emiatt az ott dolgozók keresetében csökkenés következik be, a terhes nő előző átlagkeresetét ebben az esetben is biztosítani kell. Az említett átlagkereset biztosítása nélkül ugyanis a terhesség miatt szükséges áthelyezése folytán keresete az előző keresetéhez képest csökkenne, így anyagilag hátrányos helyzetbe kerülne. a) Az Mt. V. 19. §-ának már hivatkozott (4) bekezdésében foglalt rendelkezésből következik, hogy ha a terhes, illetőleg szülő nő áthelyezése állapotának egészségügyi szempontból megfelelő rövidebb munkaidejű munkakörbe történik, mint amilyenben terhessége előtt dolgozott és keresete nem éri el az előző átlagkeresetét, akkor a korábbi átlagkeresetére a rövidebb munkaidejű foglalkoztatása ellenére is jogosult. b) Az Mt. 38. §-ának (3) bekezdése kimondja, hogy a dolgozó nő terhessége negyedik hónapjának kezdetétől gyermeke egyéves koráig éjszakai munkára nem kötelezhető. Az Mt. V. 41. §-ának (4) bekezdése pedig úgy rendelkezik, hogy a nőket terhességük negyedik hónapjának 73