Nagy Zoltán (szerk.): Munkaügyi elvi határozatok. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bírósága Munkaügyi Kollégiumának a munkaügyi, a társadalombiztosítási és a szövetkezeti tagsági jogvitákkal kapcsolatos elvi állásfoglalásai (Budapest, 1980)

Ebből pedig következik, hogy a dolgozót a részére járó szabadság minden munkaviszonyában, tehát a másodállása és mellékfoglalkozása után is megilleti. Azonban minden munkaviszonyban különállóan kell elbírálni a dolgozót megillető pótszabadság mértékét, illetőleg azt, hogy a tanulmányi szabadságból mennyi időre kell a dolgozónak átlagkeresetet fizetni. Ha a dolgozót az egyes munkaviszonyokban bármilyen okból eltérő mértékű szabadság illeti meg, a dolgozó köteles a munkakörét ellátni abban a munkaviszonyában, amelyben már szabadságra nem jogosult, akkor is, ha a másik munkaviszonyában még szabadságát tölti. MK 19. szám (Az MK 118. ,sz. kollégiumi állásfoglalással módosított szöveg.) A dolgozónak évi rendes szabadság akkor is jár, ha a munkáltató őt nem teljes munkaidőre alkalmazta. Az Mt. V. 13. §-ának (3) bekezdése értelmében a munkaszerződésben meg lehet állapodni abban, hogy a munkáltató a dolgozót a munkakörére megállapított teljes munkaidőnek csak egy részére alkalmazza. A munkaszerződésnek ezt a rendelkezését írásba kell foglalni. Ilyen esetben a munkabért a meghatározott részmunkaidő alapulvételével kell megállapítani. Az Mt. 42. §-ának (1) bekezdése szerint a dolgozónak minden munkaviszonyban töltött naptári évben tizenkét munkanap alapszabadság és a munkaviszonyban töltött idejéhez igazodóan pótszabadság jár. Az alapszabadság és a pótszabadság tekintetében tehát az Mt. 42. §-ának (1) bekezdése olyan korlátozó rendelkezést nem tartalmaz, amely szerint az alapszabadság és a munkaviszony alapján járó pótszabadság csak a teljes munkaidőben foglalkoztatott dolgozót illetné meg. Megerősíti ezt az Mt. V. 13. §-ának már említett (3) bekezdése is, amely lehetővé teszi olyan munkaszerződés megkötését is, hogy a munkáltató a dolgozót a munkakörére megállapított teljes munkaidőnek csak egy részére alkalmazza. A kifejtettekből következik, hogy a dolgozót az éves rendes szabadság akkor is megilleti, ha nem teljes munkaidőre alkalmazták. Ha az ilyen módon alkalmazott dolgozó a hét minden, a jogszabály rendelkezése sze36