Polgári és gazdasági elvi határozatok. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságának irányelvei, elvi döntései és állásfoglalásai (Budapest, 1980)

az adásvételi szerződések, amelyeket „Nyugta", — „Elismervény", — „Kötvény" stb. címmel a jogban járatlan személyek készítenek, feltéve, hogy az előbbiekben tárgyalt tartalmi követelményeknek megfelelnek. e) A Ptk. 378. §-a ingatlanok cseréje esetén a Ptk. 365—377. §-ait rendeli alkalmazni, a szerződést tehát ingatlanok cseréje esetén is írásba kell foglalni. A Ptk. 579. §-ának (2) bekezdése ingatlan ajándékozásának érvényességét köti a szerződés írásba foglalásához, az 586. § (2) bekezdése pedig az okirati kényszert a tartási szerződéseknél általában, tehát az ingatlanok tekintetében is előírja. A Ptk. e rendelkezéseiből félreérthetetlenül tűnik ki a törvényhozónak az a szándéka, hogy az ingatlan tulajdonjogát átruházó szerződések a forgalom fokozottabb biztonsága, az ingatlannyilvántartás zavartalansága és megbízhatósága érdekében és a kellően meg nem fontolt ingatlanelidegenítések megakadályozása céljából írásba foglaltassanak. A törvény ismertetett rendelkezéseiben megnyilvánuló szabályozásnak általános jellegű érvényét juttatja kifejezésre a fenti I—V. pontok szövegezése, amikor az ingatlan tulajdonjogának átruházására irányuló szerződéseket említ, illetőleg a szerződések elemeként határozza meg az ellenszolgáltatásnak vagy az átruházás ingyenességének a megjelölését. Ebből következik, hogy az I—V. pontban foglaltak értelemszerűen alkalmazandók nemcsak a forgalmi ügyletek alaptípusaként jelentkező adásvételi szerződésre, hanem a Ptk. nevesített szerződései körén (csereszerződés, ajándékozási szerződés, tartási, valamint életjáradéki szerződés stb.) kívül minden olyan szerződésre, amely ingatlan tulajdonjogának átruházására irányul. f) Az a szerződés, amelyet a felek nem foglaltak írásba, vagy amely — bár írásba foglalása megtörtént — nem tartalmazza az I. pontban felsorolt elemeket, a Ptk. 217. §-a (1) bekezdésének rendelkezése folytán semmis. Kérdéses lehet azonban, hogy az írásba foglalt szerződésnek érvényességi kelléke-e azoknak a kikötéseknek írásba foglalása, amelyeket a törvény nem, de a felek vagy bármelyikük lényegesnek tekint. Nem kétséges, hogy a Ptk. 205. §-ának (2) bekezdésében foglalt szabályozás folytán a szerződés a felek között csak akkor jön létre, ha — egyebek között — a bármelyikük által lényegesnek tartott kérdésben is megállapodnak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az ilyen kérdésben létrejött megállapodást feltétlenül bele is kell foglalni az okiratba. Ennek az álláspontnak a helyessége kitűnik a Ptk. 205. § (2) bekezdése és a Ptk. 218. § (1) bekezdése szövegének összevetéséből. A Ptk. 205. §-ának (2) bekezdése a szerződés létrejöttéhez a feleknek a lényeges (vagyis a törvény által lényegesnek tekintett), valamint a bármelyikük által lényegesnek minősített kérdésekben való megállapodást kívánja meg. Ezzel szemben a Ptk. 218. §-ának (1) bekezdése a szerződés érvényességi feltételéül csak a „lényeges" (tehát a törvény által lényegesnek tekintett) kérdések írásba foglalását írja elő, de nem említi ezen a helyen a felek által lényegesnek tekintett kérdéseket. Nyilvánvaló, hogy a különbségtétel tudatos, s a felek által lényegesnek minősített kérdéseknek csak annyiban van szerepük, hogy azokban is meg kell állapodniuk, írásba foglalásuk azonban törvényi rendelkezés hiányában nem követelhető meg. Annak 65