Polgári és gazdasági elvi határozatok. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságának irányelvei, elvi döntései és állásfoglalásai (Budapest, 1980)

elmaradása tehát a szerződés érvényességét a törvénynél fogva nem érinti [Ptk. 218. § (1) bek.]. Így pl. nem érvényességi kellék az ingatlannyilvántartásba (telekkönyvbe) való bejegyzésre, az ingatlan birtokbaadásának időpontjára, az ingatlanon levő ingók adásvételére vagy elszállítására vonatkozó megállapodás írásba foglalása. Az e kérdésekben történt szóbeli megállapodás tehát — éppen úgy, mint a nem lényeges kérdésekben létrejött megállapodás — írásba foglalás nélkül is érvényes, ha nincs ellentétben a szerződés írásba foglalt tartalmával, és annak kiegészítésére szolgál. Ugyanilyen megítélés alá esik az átruházott ingatlan beköltözhetőségére vonatkozó megállapodás is, amelynek írásba foglalása nem érvényességi kellék. Más kérdés, hogy a jelenlegi lakásviszonyok mellett a vevő általában lényegesnek tartja a beköltözhetőség tárgyában a megállapodást, s így az rendszerint a szerződés létrejöttének a feltétele; ha azonban a szerződés létrejött, az idevágó megállapodás írásba foglalásának elmaradása nem vezet a szerződés érvénytelenségére. Természetesen külön elbírálást igényel az, hogy ilyen esetben más ok (tévedés, megtévesztés, a szolgáltatás és ellenszolgáltatás feltűnő értékkülönbsége stb.) a szerződés érvénytelenségét mennyiben eredményezheti. A mondottak természetesen csak arra az esetre vonatkoznak, ha a felek külön nem kötöttek ki olyan alakszerűséget, amely kifejezett megállapodásuk szerint a szerződés érvényességének feltétele [Ptk. 217. § (2) bek.]. Ha ugyanis ilyen kikötés történt, az alakiság megsértésével kötött szerződés csak a teljesítésnek vagy egy részének az elfogadásával válik érvényessé. II. A Ptk.-nak az írásbeli szerződés tartalmáról rendelkező 218. § (1) bekezdése nem tesz említést arról, hogy az írásbeli szerződésnek milyen alaki kellékekkel kell rendelkeznie. Ilyen, a szerződés érvényességét érintő alaki kellékekről más jogszabály sem rendelkezik az ingatlan tulajdonjogának átruházását célzó szerződések tekintetében. Ezért az I. pontban említett elemeket tartalmazó szerződés érvényessége az írásba foglaláson felül egyéb alakszerűséghez nincs kötve. Nem szükséges tehát, hogy a szerződést a Pp. 196. §-a szerinti teljes bizonyító erejű magánokiratba, még kevésbé, hogy a Ptk. 195. §-ában körülírt közokiratba foglalják. Erre annál kevésbé van szükség, mert az említett jogszabályok nem az okiratba foglalt valamely szerződés érvényességével vannak kapcsolatban, hanem pusztán az azokban írt feltételeknek megfelelő okiratok bizonyító erejét és ennek kapcsán a bizonyítási teher kérdését szabályozzák. Az, hogy az ingatlan tulajdonjogának átruházását célzó szerződésnek rendszerint nem kell megfelelnie a Pp. 195—196. §-aiban írt feltételeknek, kitűnik abból is, hogy a Ptké. 38. §-ának az 1967. évi 39. számú tvr. 24. §-ával megállapított (2) bekezdése a levélváltás útján történő megegyezést is írásbeli alakban létrejött szerződésnek tekinti, holott az ilyen írásbeli nyilatkozatok rendszerint még csak nem is teljes bizonyító erejű magánokiratok. Ha pedig az ilyen írásbeli nyilatkozatokat a törvény öszszességükben érvényes írásbeli szerződésnek tekinti, következetlen volna az egy okiratba foglalt szerződés érvényességét további alaki feltételektől függővé tenni. Ugyanerre az eredményre vezet a Ptk. 218. §-a (2) bekez66