Polgári és gazdasági elvi határozatok. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságának irányelvei, elvi döntései és állásfoglalásai (Budapest, 1980)

A felek a fellebbezésük visszavonásával sem hiúsíthatják meg az állam igényének érvényesítését. Az ügyész számára nyitvaálló tizenöt napos határidőn belül, illetőleg az állam javára marasztalás iránti indítvány megtétele után a felek a fellebbezésük visszavonásával nem akadályozhatják meg az ügyészi indítvány érdemi elbírálását. Az ügyész a fellebbezési eljárás során nem tehet az állam javára marasztalás iránt indítványt a kereseti követelésnek arra a részére, amelylyel kapcsolatban a részjogerő [Pp. 228 § (3) bekezdés] már bekövetkezett. Ha az első fokú bíróság az ügyésznek az állam javára marasztalás iránt tett indítványát elutasította, a másodfokú bíróság az első fokú ítéletnek ezt a rendelkezését csak akkor bírálhatja felül, ha az ügyész az elutasító rendelkezést fellebbezéssel (csatlakozó fellebbezéssel) támadta meg. 8. számú IRÁNYELV a szülőtartásról (Ali. számú Irányelvvel módosított szöveg.) Népköztársaságunk lakosságának ma már mintegy 97%-ára terjed ki a társadalombiztosítás. Ennek körében az idős vagy munkaképtelen személyek eltartásának terhét túlnyomórészt a társadalom vállalja magára. Emellett népi demokratikus államunk jelentős összegű szociális juttatással is segíti azokat az idős embereket, akik erre körülményeiknél fogva leginkább rászorulnak. A rászoruló szülőkről való gondoskodás terhének viselésében azonban a társadalom ez irányú erőfeszítése mellett a gyermekeknek (egyes esetekben az unokáknak) is osztozniuk kell. A családjogi törvény (1974. évi I. törvénnyel módosított 1952. évi IV. törvény: Csjt.) éppen ezért a rászoruló szülők eltartását — házastárs hiányában vagy ha a házastárs a tartásra nem kötelezhető — elsősorban a leszármazókra hárítja [Csjt. 61. § (1) bekezdés]. E rendelkezésnek nem felel meg és közfelfogásunk szerint is mélyen elítélendő, hogy vannak olyanok, akik — bár kereseti, jövedelmi és vagyoni viszonyaik lehetővé tennék — nem teljesítik önként a tartásra szoruló szülőkről való gondoskodás erkölcsi és jogi kötelezettségét, hanem azt a társadalomtól vagy hozzátartozójuktól, sőt olykor idegenektől várják. A tapasztalat továbbá azt mutatja, hogy sok szülő inkább vállalja a nélkülözést, mintsem peres úton követelje gyermekétől a törvény által biztosított tartást. Éppen ezért a szülőtartásdíj iránti perek száma a tartásdíjra rászorultak számához képest igen alacsony. A társadalom nem nézheti közönyösen, hogy egyesek — az állam, esetleg idegenek emberséges támogatására számítva — nélkülözésnek teszik ki a szüleiket. Ezért a szülőtartási perekben hozott ítéletekben is hangsúlyt kell kapnia annak az elvnek, hogy a leszármazónak az arra rászoruló szülőjéről (nagyszülőjéről) való gondoskodás nemcsak jogi, de erkölcsi kötelezettsége is. A bíróságok nem ítélik meg mindig helyesen a szülő által gyermeké17