Polgári és gazdasági elvi határozatok. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságának irányelvei, elvi döntései és állásfoglalásai (Budapest, 1980)

szándékát, hogy eltartójának a magatartását valami módon, így esetleg végrendeleti juttatással is viszonozza. Egyéb körülmények is következtetési alapot nyújthatnak az örökhagyó elgondolásaira, eltartójának biztatására, az azzal való egyetértésre. Ezek a végrendeleti juttatás okának a kifejezett megjelölése nélkül is bizonyossá tehetik, hogy az örökhagyó végrendelkezésével az őt eltartó rokont a nyújtott tartás ellenértékéhez kívánta juttatni. Ilyenkor tehát az a helyzet, hogy az örökhagyó a Csjt. alapján több eltartásra köteles rokon közül a róla gondoskodótól nem várta el az ingyenes tartást, hanem vagyoni erejéhez képest ellenértéket kívánt annak nyújtani, nehogy a többi rokonnal szemben hátrányos helyzetbe kerüljön. Az ilyen felismerés és elhatározás meg is felel az igazságnak, és ezért azt a lehetőséghez képest jogi oltalomban kell részesíteni. Bár az eltartó és az eltartott köthettek volna a Ptk. 586. §-a szerinti tartási vagy a Ptk. 655. §-a szerinti öröklési szerződést is, de ennek elmaradását számos méltánylandó ok kellően megmagyarázza. Ilyen lehet az, hogy az eltartott így is bízott eltartó rokonában, vagy éppen az, hogy mégis biztonságosabbnak vélte, ha javaival élete végéig ő rendelkezik. De ilyen indok lehet az is, hogy az eltartott az izgalmaktól, költségektől óvakodott, vagy maga az eltartó nem akarta esetleg anyagiaskodónak tűnő kívánságaival zaklatni az eltartottat stb. A Ptk. 590. §-ának (1) bekezdése szerint a közeli hozzátartozók között létrejött tartási szerződésből folyó kötelezettségek teljesítéséért nem jár ellenszolgáltatás, hacsak a körülményekből más nem következik. Ebből a rendelkezésből azonban nem lehet olyan következtetésre jutni, amely a már kifejtetteket erőtleníti. Ilyen esetekben ugyanis a körülmények éppenséggel olyanok, amelyekből az is következik, hogy az eltartott nem ingyen és szívességre számítva vette igénybe a tartást, hanem azt vagyoni erejéhez képest holta utáni juttatással mint ellenszolgáltatással lehetőleg viszonozni kívánta, és erről az eltartó is tudott. Ilyen esetben az eltartott és az eltartó között olyan visszterhes jogviszony jött létre, amely az eltartott végrendeletének megfelelő érvényesülése útján megy teljesedésbe. Ha tehát az örökhagyó halála után a kötelesrészre jogosult rokonok fellépnek az örökhagyót eltartó végrendeleti örökössel szemben, ez minden olyan esetben, amikor megállapítható a végrendelkezőnek az az akarata, hogy ő a juttatást a tényleg teljesített tartás ellenértékének szánta, erre alaposan hivatkozhat. Ilyen megoldás mellett pedig a kötelesrész kiszámításának az alapja [Ptk. 666. § (1) bek.] az az érték, amely a ténylegesen teljesített tartás ellenértékének a hagyaték tiszta értékéből való levonása után mutatkozik. Ez a megoldás ugyan figyelmen kívül hagyja azt, hogy az eltartást nyújtó is a Csjt. szerint tartásra kötelesek körébe tartozik, valamint hogy ő és a kötelesrészre jogosultak milyen mértékben lettek volna a Csjt. szerint tartásra kötelezhetők, ennek azonban elfogadható indoka van. Ez pedig az, hogy ha az örökhagyó életében a rokonok figyelmen kívül hagyták a Csjt. szerinti kötelezettségüket, s ezzel rákényszerítették az 195