Polgári és gazdasági elvi határozatok. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságának irányelvei, elvi döntései és állásfoglalásai (Budapest, 1980)

örökhagyót, hogy létfenntartását másként biztosítsa, akkor a Csjt. rendelkezéseire saját előnyükre való hivatkozás már gyökerét vesztette. b) Előfordulnak olyan esetek is, amikor az örökhagyót csak egy rokon tartotta el, bár a Csjt. szerint arra többen is kötelezettek lettek volna, és az örökhagyó ebben a helyzetben szintén úgy kívánta eltartóját kielégíteni, hogy annak ígérte, kilátásba helyezte: hagyatékából megfelelően részesíti, kárpótolja, de a végrendeleti intézkedés elmaradt. Az eltartást nyújtó s az ígéretben bízó rokon helyzete ilyenkor hátrányosabb, viszont a többi érdekelt öröklési jogának sérelméről sem lehet szó, mert a hagyaték a törvényes örökösökre az öröklés általános rendje szerint száll át. Mivel azonban ettől eltekintve az eltartó igényének az alapja ugyanaz, mint amikor végrendeleti juttatásban részesül, ezért az eltartónak magával a hagyatékkal szemben támad igénye az örökhagyó ígérete alapján. A már kifejtettekhez képest a többi örökösök vele szemben ilyenkor sem hivatkozhatnak sikerrel a Csjt. szabályaira azért, hogy a tartási kötelezettségükből folyó tehertől mentesüljenek. Az eltartást nyújtó tehát a tartásból származó igényét a hagyatékkal szemben hagyatéki hitelezőként érvényesítheti, amelyért az örökösök a Ptk. 679. §-a szerint felelnek. Az eltartó mint örököstárs ebben a felelősségben szintén osztozik, vagyis a reá eső ilyen terhet a többi örökösre nem háríthatja át. Lehetséges, hogy az eltartó az eltartást nem saját háztartásában biztosította a későbbi örökhagyó eltartottnak, hanem életviszonyainak megfelelően úgy, hogy megfelelő pénzösszeget vagy terménymennyiséget juttatott az eltartás céljára, vagy pedig vegyesen nyújtotta az eltartást biztosító szolgáltatást. Ennek többféle oka lehet. Így pl. az eltartott nem akarta elhagyni megszokott lakását, környezetét, vagy egészségi okokból nem lehetett azt megtenni. Az is lehetséges, hogy az eltartó lakáskörülményei nem tették az együttlakást lehetővé, vagy mint távoli munkahelyen dolgozó, önálló háztartást nem is vezető személy nem tudta másként biztosítani az eltartást. Az ilyen helyzetekben a megoldás módja ugyanaz, mintha a tartást természetben nyújtották volna. c) A kötelesrész sérelme elleni védelem alapgondolata az, hogy az örökhagyó a kötelesrészre jogosult igényének az érvényesülését ne hiúsíthassa meg olyan egyoldalú vagy kétoldalú jogügylettel (szerződéssel), amely bárki részére élők között vagy halál esetére szóló ingyenes juttatást (adományt) tartalmaz. Ez következik a Ptk. 666. §-ának (1) bekezdésében foglalt rendelkezésből. Azt tehát, hogy valamely jogügylet (szerződés) sérti-e a kötelesrészre jogosult igényét, az dönti el, hogy a jogügylet jellegében ingyenes vagy visszterhes. Ha az örökhagyó valamely vagyontárgyát tartás (életjáradék) ellenében az eltartóra átruházza, tehát ilyen tartalommal tartási (életjáradéki) szerződést köt, vagy valamely vagyontárgyát tartás vagy életjáradék fejében örökségként leköti, vagyis öröklési szerződést köt, az ilyen szerződések nem ingyenes, hanem visszterhes jellegűek, mert szolgáltatással ellenszolgáltatás áll szemben. Ezeknek a szerződéseknek ezen a jellegén nem változtat az, hogy a hagyaték megnyíltakor a tartás és az átruházott, illetőleg lekötött vagyontárgy értéke hogyan viszonyul egy196