Polgári és gazdasági elvi határozatok. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságának irányelvei, elvi döntései és állásfoglalásai (Budapest, 1980)

érnek el, a többlet a tulajdonostársak között abban az arányban oszlik meg, amilyenben a meghatározott legkisebb vételár megoszlana. Ezt a számítási módot sem lehet azonban mindig mereven alkalmazni,, mert az néha indokolható méltánytalan eredménnyel járhatna. Meg kell tehát ilyen esetekben vizsgálni, hogy a bennlakó tulajdonostárs hogyan került az ingatlanba, nem a többi tulajdonostárs akaratából-e és az ő érdekükben is; nem ő reá hárult-e a szülők közvetlen gyámolítása, akik éppen ezért tartották őt maguknál, míg a testvérek — a későbbi tulajdonostársak — a lakáskérdésüket másként oldották meg. Külön ki kell emelni, hogy a különváltan élő vagy a volt házastársak közös ingatlanának megosztása esetén is előfordul, hogy a közös ingatlanban csak az egyikük lakik. A bennlakás értékcsökkentő hatásának az elbírálásánál ilyenkor figyelembe kell venni a különélő házastársak és volt házastársak közös lakásának a használata kérdésében irányadó szempontokat is. Az eredmény ennek alapján a körülmények szerint az is lehet, hogy a bennlakás által okozott értékcsökkenés következményeit egyáltalán nem lehet a bennlakóra hárítani, vagy ha igen, csak bizonyos mértékben. Egyéb olyan körülmények is előfordulhatnak, amelyek azt indokolják, hogy nem lenne igazságos a bennlakás minden értékcsökkentő hatását a bennlakó tulajdonostársra hárítani. Más esetekben viszont a bennlakó ellen szól az ő tűrhetetlen magatartása. Mindezeket a bíróságnak megfelelően értékelnie kell. Olyan helyzetet azonban nem szabad létesíteni, hogy a bennlakó az ingatlan értékesítése esetén az értékből egyáltalán ne vagy csak kirívóan aránytalanul részesüljön. II. Ha a bennlakó tulajdonostárs árverés útján való értékesítés esetén nem vállal kötelezettséget arra, hogy a lakásából kiköltözik, s azt a vevő rendelkezésére bocsátja, és a lakáshasználat terjedelmének megfelelő korlátozására sincs mód, a bíróság — kérelemre — azt is kimondja az ítéletben, hogy az árverést elsősorban olyan feltétellel kell megkísérelni, hogy amennyiben az árverési vevő a bennlakó tulajdonostársnak a vétel után a méltányos igényének megfelelő terjedelmű és minőségű cserelakást ajánl fel, a bennlakó (volt) tulajdonos az ingatlanból kiköltözni köteles és elfoglalhatja a felajánlandó cserelakást. Ilyen vételi lehetőség esetén könnyebben jelentkezik vevő és kedvezőbb vételárat lehet elérni. A bennlakó tulajdonostársnak a vételárból való részesedése ilyenkor is kevesebb lehet a tulajdoni hányad arányában járó összegnél, figyelemmel arra, hogy a közös ingatlanban volt lakása helyett cserelakáshoz jut, ami minden bizonnyal csökkentőén hat az értékesítés során elérhető vételárra. Mindezeket már az ítéletben kell megállapítani, de mérlegelni kell a bennlakó tulajdonostárs javára a valószínű kiköltözési költségét is. Ha azután az árverési vevő és a kiköltözésre kötelezett tulajdonostárs között vita támad a tekintetben, hogy a cserelakás megfelelő-e, ezt a bíróság a köztük lefolytatandó külön perben dönti el. E perben természetesen azt is vizsgálja a bíróság, hogy a felajánlott cserelakásba költözésnek nincsenek-e jogi akadályai. A jogi akadályok elhárítása és ennek igazolása a vevő feladata. A cserelakás megfelelő voltának elbírálásánál a bíróság nem lehet figyelemmel minden addig élvezett előnyre (kert,. 110