Magyar döntvénytár, 19. kötet - 1912 (1913)

Nyugdij 197 mázott rovására, a mely rendelkezések a felmondás körül az al­kalmazott érdekét absolut hatálylyal védik, a melyek kizárják az egyes munkájának, illetve szolgálatának túlságos hosszú időre leköté­sét vagy az u. n. versenytilalomnak egyoldalúan korlátozó alkalma­zását stb. oly intézkedések, a melyek közül egyesek a fennidézett hazai törvényeinkben is feltalálhatók és a melyeket a magyar pol­gári törvénykönyv tervezete is, mint a mai jogászi és társadalmi közfelfogásnak megfelelőket, általános magánjogi szabályok gya­nánt iavasol törvényeink közé iktatni. Hasonló megitélés alá esnek a magánalkalmazottak végellátá­sáról rendelkező jogszabályok is, mert ezeknél sem tekinthetők joghatályosaknak azok, a melyeknek az alkalmazott a maga nyil­vánvaló hátrányára csakis a fenn vázolt kényszerítő helyzetben veti magát alá. A magánalkalmazott számára a felperes igényéhez hasonló módon és a legtöbb esetben biztosított végellátás ugyanis abban külömbözik lényegesen az állami alkalmazottak végellátásától, hogy ez az utóbbiaknál sajátképpen az illetményeknek egyik neme, a mely a megfelelő megélhetésre rendesen elégtelen javadalmazás aiánylag csekélységének egyik szokásos indító oka, de egyben ki­egészítője is olyképpen, hogy az az életfogytiglan alkalmazás és az állam gondoskodásának az alkalmazott családjára is kiterjesz­tésének jelképes bizonyítéka gyanánt jár a valóságos szolgálatot már nem teljesítő tisztviselőnek, ennek halála után pedig családja tagjainak, bár módosult alakban és mértékben, az ő köztisztviselői viszonyából kifolyóan, még pedig ugy, hogy erre a végellátásra — a hatályos törvények rendelkezéséhez képest — neki és illető hoz­zátartozóinak állandó virtuális joga van. A magánalkalmazott ezt a virtuális jogot a nálunk még nem létező törvényes rendelkezés hiányában, magánúton létrejött ala­kulások szabályai szerint, rendesen a maga takarékosságával és ugv szerzi meg, hogy javadalmazásának bizonyos hányadát fizeti az illető alapba, megvonva ezzel magától és családjától bizonyos mértékben a jelennek élvezetét avégből, hogy a maga és családjá­nak jövőjét biztosítsa arra az időre, a mikor munkásságra és ke­resésre bármely okból kevésbé képessé vagy egyáltalán képtelenné lesz. A számára és a családja számára biztosított végellátást tehát munkásságán felül, arányos ellenszolgáltatással, kétoldalú visszter­hes szerződéssel szerzi meg, ebből pedig természetszerűen folyik, hogy a magánalkalmazott végellátása nem ajándék vagy önkénte­sen nyújtott kedvezmény, a mely a munkaadónak nem tetsző ma­gatartása okából, bárha előre megszabott feltételekkel, egyszerűen megvonható, hanem olyan szerzett jog, a melyért az alkalmazott pénzt és munkásságot szolgáltatván, attól csakis a jogok megszű­nésére hatályos magánjogi szabályok értelmében fosztható meg. S míg a vonatkozó nyugdijszabályzat elfogadásával a nyugdiügény megszűnésének a magánalkalmazotíra egyik hatályos jogalapja

Next

/
Oldalképek
Tartalom