Magyar döntvénytár, 19. kötet - 1912 (1913)

Haszonbérlet 185 A peres felek jogviszonyát szabályozó haszonbérleti szerződés 14. pontja szerint ugyanis az általuk bérelt ingatlant terhelő összes adókat ők tartoznak a haszonbérbeadó helyett megfizetni, a fizetés megtörténtét pedig negyedévenként tartoznak hiteles alakban igazolni. Ezzel a kötelezettséggel szemben pedig a felebbezési biróság tényként azt állapította meg, hogy az alperesek 1911. szeptember 30-án, tehát 28 nappal a felperes megbízottjának az adófizetésre vonatkozó B) a. távirati fölszólítása és 22 nappal a közjegyzői uton történt felmondása után mintegy 9700 K köztartozással voltak hátralékban, amely összegből a felperes felmondása után, 7690 korona tőkét és a késedelmi kamatot megfizették, 2000 K-val pedig még most is tartoznak. Mivel pedig a haszonbérleti szerződés 23. pontjában a haszonbérbeadó fentartotta azt a jogát, hogy a haszonbérleti jogviszonyt a haszonbér és egyéb fizetések és elvállalt kötelezettségek bármely elmulasztása vagy nem teljesítése esetében a szerződésben megszabott lejárat előtt is megszüntetheti; mivel állandó birói gyakorlatunk szerint az adófizetés elmulasztásának ilyképpen kikötött jogkövetkezménye azonos joghatályu a haszonbér pontos megfizetésének elmulasztásával, mivel az alperesek tartozása már összegénél és a hátralék hosszú idejénél fogva is a szerződés súlyos megszegését jelenti: a felebbezési biróság anyagi jogszabályt sértett meg, midőn nem adott helyt a felperesnek a haszonbérleti jogviszony felbontására irányuló kereseti kérelmének. Téves a felebbezési bíróságnak az az álláspontja, hogy az alperesek némileg jóhiszemmel maradtak adósok az adóval, mert ennek öszszege nem volt egészen tisztázott, mert a bérelt terület egy része után nem is járt adó, mert továbbá a felperes elnézte az adófizetés negyedévenkénti igazolásának elmulasztását és végül mert az alperesek óvadéka bőven fedezte az alperesek adótartozását. A megállapított tényállás szerint ugyanis az a terület, amely után az adófizetés kötelezettsége kétes volt, 12 holdat tett ki, a bérelt területnek tehát aránytalan kis részét; kétség esetében tehát az alperesek a reájuk nézve legkedvezőbb felfogással is, legfölebb ezzel a csekély adóösszeggel maradhattak volna hátralékban, nem pedig a nem vitás területű többi ingatlan adójával. Ámde ez a kétség is megszűnt a C) a. mellékelt, 1909. évi január hó 14-én fölvett és kizáróan az Abbazia-puszta adójának megállapítását tárgyazó jegyzőkönyvvel, amelyben a peres felek hosszas tárgyalás után megállapodtak abban, hogy az alperesek adótartozása (vízszabályozási járulékkal együtt) 9451 K 93 f-t tesz, továbbá a 67. a. csatolt 1910. április havában létrejött pótszerződéssel, amely egyezségileg állapítja meg a bérelt terület egyrészének eladása után fönmaradt térfogatát, ugy, hogy e két időponttól kezdve az alperesek megszűntek jóhiszemű adósok lenni. De különben is akkor, amikor az adófizetés a bérlő kötelezettsége: ő tartozik a legnagyobb gondossággal nyilvántartani az általa fizetendő adó összegét és annak esedékességét s az ő kötelezettsége az is, hogy a bérbeadó