Magyar döntvénytár, 19. kötet - 1912 (1913)

152 Kötelmi jog meghaltaknak — saeculo moríui — tekintendők, vagyis a rendjük szabályai szerint letett ünnepélyes fogadalom erejénél fogva életük egész tartamán át ennek az ünnepélyes fogadalomnak hatálya alatt állanak. így értelmezte az 1715. évi CII. törvényczikket a későbbi tör­vényhozás. A befogadásról szóló törvények ugyanis, bár elnevezé­sükre és hivatási czéljukra nézve a legkülönbözőbb rendek vannak azokban felsorolva, mind ünnepélyes fogadalmat tevő szerzetesek testületeire vonatkoznak; igy az 1764. évi XLIII. t.-cz. is, mely a Szent Ágoston szabálya szerinti Notre Dame apáczákról szól, kik szintén ünnepélyes fogadalmat tesznek; bár e törvényben, eredeti elnevezésükhöz képest, mint kongregáczió emlittetnek. Általános egyházjogi szabály, hogy viszont a tulajdonképpeni kongregácziók tagjai tesznek ugyan fogadalmat, azonban ez csak egyszerű fogadalom, melynek éppen ezen minősége különbözteti meg annak jogi hatását az ünnepélyes fogadalomtól. Ami különösen a szegénységi egyszerű fogadalmat illeti, a kongregáczió azt letett tagjai, ellentétben az ünnepélyes fogadalom hatályával, magának az egyszerű fogadalom jogi természetének megfelelőleg szerzésképesek; vagyonuk a testülethez tartozásuk ideje alatt is tulajdonuk marad s a testületből önkényes kilépésük esetén is nekik visszaadandó; halál esetére vagyonuk felett a fogadalom tartama alatt szabadon rendel­kezhetnek; végintézkedés hiányában vagyonuk felett a közönséges törvényes öröklésnek van helye; magának a kongregácziónak pedig tagjai hagyatékában törvényes örökösödési joga nincs és a tagok, amig a testület kötelékébe tartoznak, vagyonuk jövedelmének fel­használása tekintetében csak azoknak a korlátozásoknak vannak alávetve, melyeket alapszabályaik tartalmaznak. Megállapítható tehát, hogy a kongregácziók tagjaira az a meg­határozás, mely az 1715. évi LXXI. t.-cz.-ben foglaltatik, hogy a világra nézve meghaltaknak tekintendők, nem alkalmazható s igy a kongregácziók nem tartoznak az 1715. évi CII. t.-cz-nek a befoga­dásról szóló 3. §-ában megjelölt szerzetes testületek közé. Ennek megfelelőleg alakult ki náluk az az eddigi állandó birói gyakorlat által is megszilárdított jogállapot, hogy a kongregácziók részéről már ezelőtt hosszú időn át történt ingatlantulajdonszerzések alapján részükre a tulajdonjog bekebeleztetett s ingatlanszerzési képességük, anélkül, hogy a befogadás kérdése bármely oldalról felvettetett volna, elismertetett. Már pedig a pernek nem vitás adatai szerint ilyen csak egyszerű fogadalmat tevő tagokból álló női kongregáczió kötelékébe tartozott az örökhagyó ö. I. is. Minthogy az előrebocsátottak szerint az 1715. évi CII. t.-cz.-nek a befogadásra vonatkozó rendelkezése csak az ünnepélyes fogadalmat tevő különféle szerzetesek testületeire terjed ki s oly törvényünk nincs, mely a kongregácziókra nézve is a befogadás szükségét mondaná ki, az 1855. évi november 5-én kelt császári pátenssel kihirdetett, de törvényeink közé be nem iktatott Concordatum 28-ik czikkének az a rendelkezése pedig, mely nem­csak a szerzetesrendeknek, hanem kifejezetten a kongregáczióknak

Next

/
Oldalképek
Tartalom