Magyar döntvénytár, 19. kötet - 1912 (1913)
130 Dologi jog C: Felperes nem tagadta válaszában alperesnek azt az ellenirati állítását, hogy a varsányi 4. sz. telekjegyzőkönyvben 6. helyrajzi szám alatt felvett temetőt, a telekkönyvi helyszínelést és a tagosítással egybekötött úrbéri rendezés folyamatba tételét megelőző időben a volt földesúr saját ingatlanaiból alperesnek ajándékozta. A beszerzett úrbéri ügyiratok és műszaki munkálatok nem hagynak fent kétséget arra nézve, hogy a temetőt az úrbéri rendezés és tagosítás elhelyezése és kiterjedése tekintetében nem érintette és az a varsányi 4. sz. telek jegyzőkönyv B) lapján 1. sorszám alatt levő bejegyzés szerint a telekkönyvi átalakításkor is változatlanul maradt. A keresetbe vett temető tehát azonos azzal az ingatlannal, amelyet alperesnek az 1868 : LIV. t.-cz. 159. §-a értelmében bebizonyítottalak tekintendő ellenirati állítása szerint a volt földesúr birtokolta, az annak területén levő fákat és füvet mindig ő értékesítette és a temetőből ekkép keletkezett jövedelmet saját czéljaira fordította. Ezekhez a tényekhez járul még az alperes elleniratában előadott és a felperes válaszában kétségbe nem vont az a ténykörülmény is, hogy a temetőből 1895. évben kitermelt fát az alperestől maga a felperes vette meg, hogy továbbá felperes alperesnek az 1853. évig visszavezethető háboritlan birtoklása ellen beszerzett közigazgatási iratok szerint az 1907. évig fel nem szólalt és hogy sem felszólalásának, sem keresetének alapjául másra, mint a telekkönyvi helyszinelési felvételre rámutatni nem tudott. Felhozta ugyan későbbi perirataiban felperes a birtoklás kizárólagossága ellen azt, hogy a temetőben a reformátusokon kivül más vallásfelekezetüeket is temetnek, ez a tény azonban, figyelemmel az 1868 : LIII. t.-ez. 22. §-ának rendelkezésére, a birtoklás kizárólagossága ellen nem bizonyit. Minthogy ezek szerint alperes felperesnek pusztán a helyszinelési felvételen alapuló tulajdonjogával szemben a varsányi 4. sz. telekjegyzőkönyvben 6. helyrajzi szám alatt felvett temetőre nézve tulajdonjogának megállapítására érvényes szerzési jogczimet bizonyított: a kir. Curia erre az ingatlanra nézve alperes viszonkeresetének helyt adott és ennek következményeként a felperest keresetének erre az ingatlanra irányuló részével elutasította. Az 1863. évi május 22-én jegyzőkönyvbe vett úrbéri egyezségnek és az 1873. évi augusztus 25-én megnyitott hitelesítési jegyzőkönyvnek 7. pontjából megállapítható, hogy a faiskola felperes részére adatott ki és pedig az uj állapotot feltüntető hitelesített földkönyv szerint 291. térképi szám alatt. A rendezés előtti földkönyvben faiskola felvéve nincsen, alperes tehát az úrbéri rendezés és tagosítás előtt a kérdésben forgó faiskolát ajándékba nem kaphatta és nem birtokolhatta. Az úrbéri rendezés és tagosítás alapján 1881. évben foganatosított telekkönyvi átalakítás alkalmával a per tárgyát tevő legelő a hivatkozott jegyzőkönyvek és földkönyv adatainak megfelelően a
