Magyar döntvénytár, 17. kötet - 1910 (1911)

302 Kötelmi jog önálló tömeget, melyre vonatkozóan a kir. kincstár illeték követelé­sének előnyös sorozását az 1883: XLIV. t.-cz. 88. §-ának rendelkezései alapján igényelheti, mely szakasznak idevonatkozó 6. bekezdése ugyanis akkor nyer alkalmazást, ha a végrehajtás valamely ingatlan haszonélvezetére, mint önálló végrehajtási tárgyra tétetett folya­matba. C: Dr. R. F. felfolyamodását visszautasítja és ennek következ­tében a másodbiróság végzését csakis a m. kir. kincsár részéről be­adott felfolyamodás folytán veszi megvizsgálás alá, annak felfolya­modással megtámadott azt a részét, amely szerint az elsőbiróság által végzésének I. 4. p. alatt a kir. kincstár javára előnyösen sorozott 2087 K 22 fül. sorozását az elsőbirósági végzés megváltoztatása mel­lett mellőzte, — megváltoztatja és e tekintetben az elsőbiróság végzését hagyja helyben; mert: az ingatlan vételárának felosztása tárgyában 1908. okt. 19-én tartott tárgyalás alkalmával a 23.384/908. sz. jegyzőkönyv ezer int az ott megjelent érdekeltek a bérjövedelemnek külön felosz­tását kérték az indokból, mert olyan bérjövedelem nincsen, amely az ingatlan vételárhoz csatolandó lenne, ebből tehát következik, hogy a most felosztandó tömeg oly külön, önálló tömeget képez, amelyre nézve a kir. kincstár az elárverezett ingatlant terhelő, egy másik illeték követelésének előnyös sorozását az 1883. évi XLIV. t.-cz. 88. §. rendelkezése alapján igényelheti. (1910. évi június hó 7. 1931.) 442. Haszonbérleti szerződés a művelési módra vonatkozó szerződési kikötések súlyos megsértése miatt megszüntethető. C: A felebbezési biróság tényállásként megállapitotta, hogy az alperes mint haszonbérlő elvállalta azt a kötelezettséget, hogy a szántó­földeket forduló rendszerrel olyképpen fogja használni, hogy egyik fordulóban kukoriczát, másik fordulóban szalmás gabonát fog ter­melni, a harmadik pedig ugarnak maradjon; továbbá, hogy az alperes elvállalta azt a kötelezettséget, hogy az ingatlanokat a kimerüléstől megóvja, a birtokon 30—40 darab marhát fog tartani, tejgazdaságot fog folytatni, a széna- és szalmatermést a tehenekkel eteti meg, s az így nyert trágyát a birtokra hordatja; a marhákat és terményeket a haszonbér pontos fizetésének biztosítására leköti; megállapitotta tényállásként a felebbezési biróság azt is, hogy az alperes elfogadta azt a szerződési kikötést, hogy a haszonbérle­mény vagy annak egy része csakis a felperes beleegyezésével lesz al­haszonbérbe adható ós hogy a haszonbérelt területen az alperes egy istállót és szint fog épittetni. Ezekkel az elvállalt kötelezettségekkel szemben bizonyítottnak vette a felebbezési biróság azt is, hogy az alperes a fent emiitett hár­mas forduló rendszert nem alkalmazta, hanem a birtokon az előző két évben csakis törökbuzát termelt, szalmás gabonát pedig semmit,

Next

/
Oldalképek
Tartalom