Magyar döntvénytár, 17. kötet - 1910 (1911)

Haszonbérlet 2991 Minthogy pedig az e részben nem vitás tényállás szerint a haszonbérletet nemcsak a perben védekezett alperesek, hanem a fentebb megnevezett egyének is kötötték meg és azokkal szemben felperesek az elsőbirói eljárásban a keresettől jogfentartással elállottak és azoknak, illetve az elhaltak örököseinek perbe idézését a felebbezési eljárás­ban nem kérték; és minthogy felpereseknek a felülvizsgálati kérelem­ben felhozott az az állitása, mintha a fentebb megnevezett bérlők bér­leti viszonya megszűnvén, az azok által használt földeket a többi bérlők vették át, mint teljesen uj tényállítás a S. E. 197. §-a rendel­kezésénél fogva tekintetbe nem vehető, a felebbezési bíróság nem sértett jogszabályt, midőn a keresetnek ezúttal elutasításával kimon­dotta, hogy a gondnok utján idézhető F. Dimitru és M. Gyula, vala­mint az elhalt M. Szimion és B. Gábor örököseinek meghallgatása nélkül a haszonbérleti szerződés megszüntetése kérdésében határozni nem lehet. (1910. május 31. G. 105. sz.) Köztörvényi társasviszony esetében végrehajtás az egyik társ illetményeire: C. I. G. 170/909. (Gr. XVI. 350. 1.) Lásd az ugyanitt összeállított joggyakorlatot. 440. Szerződő felek között egy ingatlanokra és szeszgyárra vonatkozó haszonbérlet tárgyában megkötött társasági szerződés­ben körülirt társas viszony forog fenn. Ez a társasági viszony, tárgyánál fogva, de még azért, mert a szerződő felek nem keres­kedők, kereskedelmi társaságnak nem tekinthető, miért is ennek a viszonynak felbontására vonatkozólag, a kereskedelmi törvény­nek a kereskedelmi társaságok feloszlatását illető intézkedései al­kalmazást nem nyerhetnek. Ez a körülmény, hogy az egyik társ időközben elmebaj miatt gondnokság alá helyeztetett és ez által vagyona feletti önálló rendelkezhetésétől megfosztatott, nem bir azzal a sulylyal, hogy e miatt a társasviszony a szerződésben meg­állapított lejárata előtt felbontható volna. (C. 1910. márcz. 31. 139. sz.) 441. Az árverés napja után esedékessé vált bérjövedelem az árverési vevőt illeti. Bpesti Tsz.: Árverési vevő azon kérelmével, hogy az 1907. szept. hó 15. napjától esedékes bérek a tömegből részére utalványoztassa­nak, elutasittatik és a kielégítési sorrend következőleg állapittatik meg: Kielégítési alap: A Budapest főváros pesti részének 6555. sz. tlkvi betétben 6497. Iirsz. alatt felvett ingatlannak bérjövedelmei. I. Előnyös tételek: 4. A m. kir. kincstárnak 2. alatti kimuta­tásában 10.532/906. sz. t. a. előirt 2087 K 22 fill. és annak 1906. aug_ 29-től járó 5% kamata. II. Jelzálogos követelések: A Bicskei takarékpénztárnak a G. Si>

Next

/
Oldalképek
Tartalom