Magyar döntvénytár, 17. kötet - 1910 (1911)

256 Kötelmi jog felebbezések beadását és azoknak nagyobb összegek fizetése ellenében való visszavonását mintegy keresetforrásként üzi, és ezzel a többi birtokostársát a maga anyagi előnye kedvéért megkárosítja, a közforgalomban megkívánt tisztességgel és jóhiszeműséggel annyira ellenkezik, hogy az ily kikötés érvényes kötelem alapjául nem szolgálhat. C: Helyes az a megállapítás, hogy alperes a 41.000 K-t nem társasági tagságából kifolyólag, hanem a gy—i arányositási ügyben az alperes által beadott előterjesztéseket elutasító végzések ellen használt felehbezés visszavonásáért kötötte ki. Nem helyes azonban az alsóbiróságok ama jogi álláspontja, hogy a felek közt létesült jogügylet a felperesek megfélemlítése okából sikeresen meg lenne támadható, mert az alperes részéről felperesekkel szemben gyakorolt fenyegetés folytán oly félelem, mely szerződések hatálytalanítására alkalmas volna, meg nem állapitható. Az osztrák polgári törvénykönyv 870. §-a szerint ugyanis a bíróság azt, hogy a félelem alapos volt-e, minden egyes esetben a konirét viszonyok fenforgásának figyelembe vétele mellett bírálja el. A tanuk vallomásából az tűnik ki, hogy felperesek voltak azok, kik alpereshez fordultak azon czél'ból, hogy öt a felebbezés visszavonására rábírják, mivel anyagi érdekük az arányositási ügynek minél előbbi befejezését követelte. Az alperes magukat a felpereseket nem is fenyegette, mert az alperes ismételten, de nem is a felperesek előtt hangoztatta, hogy az ügyet húzni fogja. De még ha alperes a felpereseket az ügy elhúzásával fenyegette volna is, az a körülmény, hogy a felperesek az ügy elodázása folytán esetleg anyagi hátrányt szenvedhettek, nem elég indok a kényszer és alapos félelem megállapítására. A felperesek ugyanis akkor, amikor az egyes birtokosoktól részeket összevásároltak s azután az erdőt, illetve annak kihasználását tovább eladták, azt oly időpontban tették, midőn a birtokrendezési eljárás végbefejezést még nem nyert, amikor ugyanis a birtokbaadás véglegesen még nem történt meg. A felperesek tehát akkor, amikor ily be nem fejezett és kimenetelére nézve bizonytalan ügyben vállalatokba bocsátkoztak, már magukra vállalták az ügy nem sikerülésének koczkázatát is. A felperesek tehát az alperesek magatartása és eljárása folytán, mely felperesek szerint a birtokrendezési ügy késleltetését, de nem annak hátrányos eldöntését eredményezhette, nem kerültek rosszabb helyzetbe, mint amilyenben már saját szerződésük folytán voltak, a késedelem okozhatott volna a felpereseknek ugyan kárt, mely abból állott, hogy a vevő czéggel kötött ügylet lebonyolításához későbben juthattak, de a szerződés érvénytelenítésére alkalmas helyzetet még sem teremtett. A megtámadott szerződés hatályban fentartható azonban még sem volt. Az kétségtelen ugyan, hogy az alperes akkor, mikor felebbezéssel élt, azt mint egyik birtokos formailag megtehette és az osztrák polgári törvénykönyv 1305. §-a szerint az, aki saját jogával él, az