Magyar döntvénytár, 13. kötet - 1906 (1908)

Ktk. 31., 33. tűzött ki és az 1904. évi október hó 25-én megtartott tárgyalás alap­ján hozott, a felek megnyugvása folytán nyomban jogerőssé vált Íté­letével M. J. vádlottat az ügyészségi megbízott módosított vádjához képest a Kbtk. 111. §-ában körülirt testi épség elleni kihágás miatt elitélte. Minthogy M. J. ellen az eljárás a btk. 333., 334. és 65. §§-ai alá eső lopás kísérletének tényálladékát megállapító azon tette miatt indíttatott meg, hogy lopási szándékkal tehervönatra felment, de a szándék kivitelében a vonat megindulása által akadályoztatván, onnan leesett s ettől lényegesen különbözik vádlottnak az ítélet tár­gyává tett és a Kbtk. nr. §-ában körülirt testi épség elleni kihágás tényálladékát megállapító az a tette, mely szerint ,,a haladó vonat­nak egyik fékbódéjából leugrott": tettazonosság a jelen esetben nem forog fenn. Minthogy pedig M. ). ellen az 1903. november 22-ike -s 23-ika közötti éjjelen elkövetett a Kbtk. 111. §-ában meghatározott testi épség elleni kihágást megállapító tette miatt a bűnvádi eljárás csak az 1904. évi október hó 25-én megtartott tárgyaláson indíttatott meg, a mennyiben ekkor az ügyészségi megbízott ellene az említett kihágás miatt vádat emelt s ezen időpontig vádlott ellen a kihágás tekintetében birói intézkedés egyáltalában nem történt (Btk. 108., Ktk. 12. §.); minthogy a vádlott terhére megállapított tett elköve­tése óta a bűnvádi eljárás megindításáig több mint hat hónap telt el a nélkül, hogy az elévülést félbeszakító birói határozat hozatott vagy birói intézkedés tétetett volna: nyilvánvaló, hogy a járásbíró­ság a törvényt megsértette akkor, midőn vádlott ellen a közbejött elévülés daczára eljárt és őt büntető Ítéletet hozott. (1905. évi ja­nuár hó 5-én, 85. sz.) Ktk. 33. §: Katonai erőd látképének képes levelezőlapon való ter­jesztése nyomtatvány utján elkövetett kihágás (Bp. .El. t. 15. g. IT.). 261. Az újvidéki kir. ügyész az ottani kir. jbiróságnál beadott 3 rendű feljelentésében a bűnvádi eljárásnak I. M. és L. G. papirke­reskedők és S. I. ottani fényképész ellen a Kbtk. 33. §-ában körülirt állam elleni kihágás miatt leendő megindítását szorgalmazta azon az alapon, hogy a nevezettek a péterváradi vár látképét fényképé­szeti uton engedély nélkül felvéve, képes levelező-lapokat készítet tek és ezeket Újvidéken árusítván, terjesztették, s egyúttal a forga­lomba hozott levelező-lapok elkobzását indítványozta. Az újvidéki kir. járásbíróság a feljelentett cselekményben az említett kihágás lénveges alkatelemeit nem látván fenforogni, mind a három ügyben az indítvány elutasításával az eljárás megindítását megtagadta, az újvidéki kir. törvényszék az ügyészségi megbízottaknak a járásbíró­ság határozatai ellen közbevetett felfolyamodásait elutasította. C: fJe. é.) A kir. járásbíróság azzal, hogy a feljelentésekéi

Next

/
Oldalképek
Tartalom