Magyar döntvénytár, 13. kötet - 1906 (1908)
Btk. 461. §. Btk. 46 r. §. Az államvasutak alkalmazottjai közhivatalnokok. 250. C.: A Btk. XLII. fejezetben foglalt bűncselekmények szempontjából egyedül a Btk. 461. §-a határozza meg, hogy ki tekintendő közhivatalnoknak s e szakasz értelmében a közhivatalnoki minőség nem függ attól, hogy a vádlottaknak máskülönben van-e tisztviselői jellegük, hanem egyedül attól függ, hogy a megbízás, melyet államvasuti alkalmaztatásuk körében kaptak, oly ügyre vonatkozik-e, a mely az állam vagy a törvénvhatóság hatósági teendőinek körébe van vonva, már pedig nem szenvedhet kétséget, hogy a közlekedési vagy közforgalmi ügyek, hová a vasúti, postai és távirdai intézmények is tartoznak, állami szervezetünk szerint az állami közigazgatás tárgyát képezik, tekintet n é 1 k ü 1 azonban arra, hogy az egyes közlekedési vagy közforgalmi eszközök állami kezelés alatt állanak vagy nem s t e k i n t e t n é 1 k ü 1 a r r a i s. hogy a közlekedési eszközök kezelése vagy az azzal kapcsolatos ügyletek tekintetében a kereskedelmi törvény bizonyos külön feltételeket állit fel. Nem az dönt tehát, hogy az állam, mint magánjogi alany jár-e el, nem is az, hogy kereskedelmi vállalatot kezel-e, sem pedig az alkalmazott alkalmaztatásának módozata, esküje, fizetése, végellátása, hanem az, hogy az államhatalom felügyelete és igazgatása körébe vont ezen ügyeket az állam czéljaira, tehát közczélokra, oly személy által végezteti-e, kinek maga ad erre — hatósági jogkörénél fogva — megbízást. Tekintve pedig azt, hogv az államvasutaknak a vonatkozó törvények által meghatározott állami kezelése, ami az 1883. évi XXIV. t.-cz.-ben is kifejezést talál, az állami közigazgatás teendői közé tartozik és ebből folyóan a magyar államvasutak alkalmazottai az állami közigazgatásnak ebben az ágazatban elintézendő teendői teljesítésére hivataluknál fogva hivatvák; tekintve azt is, hogy a magyar államvasutak alkalmazottai a kormány kinevezésétől függő tisztviselők, kik ebben a minőségükben, miként az a Curiának 1886. évi június 8-án kelt 58. számú döntvényében is kifejezést nyert, az államtól nem magánjogi czimen, hanem közigazgatási hatósági körébe nyert megbízatásuknál fogva járnak el a jogkörükbe utalt vasúti teendők teljesítésénél: mindezeknél fogva a magyar államvasutak szolgálatában álló, altisztekként alkalmazott vádlottak a Btk. 461. §-ában meghatározott közhivatalnokoknak tekintendők; s minthogy a kir. tábla által a vádlottak terhére valónak elfogadott tények a Btk. 480., 481. §-aiban meghatározott büntetendő cselekménynek összes alkatelemeit kimerítik, nyilvánvaló, hogy a bíróság a büntető-törvénynek megfelelő rendelkezését nem alkalmazta tévesen, midőn a vád alapjául szolgáló tettet mindegyik vádlottra nézve az idézett szakaszok rendelkezése alá eső hivatali hatalommal való viszaélés bűntettének állapította meg. (904. decz. 21. 10,455.)