Magyar döntvénytár, 10. kötet - 1904 (1907)
Birói hatáskör. 287 733. A ház falába beakasztott huzalok eltávolítására irányuló kereset elbírálása nem tartozik a bíróság hatáskörébe. (1888. évi XXXT. t.-cz. 14. §.) (A m. kir. Curia 1904 június 7. 590/1904. sz. a.) 734. A kártérítési igény közigazgatási eljárás szabálytalanságára van fektetve, miből következik, hogy a kereseti igény megbirálásánál a panaszlott eljárás, illetve az ennek folyamán tett intézkedések is megvizsgálandók lennének, vagyis hogy felperes közigazgatási intézkedést kiván a biróság felülvizsgálata, illetve megbirálás alá bocsátani. A közigazgatási eljárás felülvizsgálata és az esetleg sérelmes eljárás orvoslása, az erre hivatott közigazgatási felsőbb hatóságok hatáskörébe tartozik. A kir. törvényszék: Felperes kártérítés iránt indította keresetét, az tehát a polgári biróság és pedig tekintettel a per tárgyának értékére, a kir. törvényszék hatáskörébe tartozik, ennélfogva alperesnek a hatáskör és tárgyi illetékesség ellen tett tárgyi kifogása sem, mert azon felperes által jogtalannak állított cselekmény, melyből felperes kártérítéshez való jogát származtatja, az ungmegyei Ruszkoczán, tehát ezen kir. törvényszék területén követtetett el. Minthogy pedig a kártérítés, a dolog természeténél fogva, rendszerint azon helyen teljesítendő, ahol a kártétel elkövettetett, ennélfogva a kártétel helye egyszersmind a kötelezettség teljesítésére kikötött helynek is tartandó lévén, a prdts 35. §. alapján jogában áll a felperesnek a keresetet ezen kir. törvényszék előtt indítani. A m. kir. Curia: Felperes keresetét azon az alapon tette folyamatba, hogy J. M. és F. V. szeszgyárosok ellen foganatosított közigazgatási eljárásnál a törvényes formák meg nem tartattak. A kártérítési igény tehát közigazgatási eljárás szabálytalanságára van fektetve, miből következik, hogy a kereseti igény megbirálásánál a panaszlott eljárás, illetve az ennek folyamán tett intézkedések is megvizsgálandók lennének, vagyis hogy felperes közigazgatási intézkedést kiván a biróság felülvizsgálata, illetve megbirálás alá bocsájtani. Minthogy azonban a közigazgatási eljárás felülvizsgálata és az esetleg sérelmes eljárás orvoslása az erre hivatott közigazgatási felsőbb hatóságok hatáskörébe tartozik és az 1869: IV. t.-cz. 1. §-ban a bíróságoknak a közigazgatási hatóságok hatáskörébe beavatkozása ki van zárva, az 1868: L1V. t.-cz. 8. §-a alapján kellett a fenti módon határozni. (1904 május 19-én. 3876.) 735. Felperes kártérítést perel az alapon, mert alperes ellene jövedék-kihágási ügyben jogtalanul vezetett zárlatot, italmérési jogaitól megfosztotta, azokat potom áron eladatta, ellene nem létező követeléseket érvényesített és soroztatott. Ezen keresettel szemben alperesnek az 1869: IV. t.-cz.-re alapított kifogásnak helyt adni kellett. Mert felperes ugyan kártérítésre perel, de oly jogalapon, melynek elbírálása polgári biróság hatáskörébe nem tartozik. Tulajdonképpeni elbírálás tárgyát nem is a károsodás ténye és összege, hanem elsősorban azt az állítólag előidézett tényekből vonható jog-