Gottl Ágost (szerk.): A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. XIX. kötet 1913,1914 (Budapest, 1915)
99 A keresetben hivatkozott 1912. Ö. 237/3. sz. a. jogerős perreutasító végzéssel felperes a Gs.-en 1912. évi február hó 4-én kelt (•Átadási okmány alaki és tartalmi valódiságának bebizonyítása és megállapítása végett alperesek ellen azzal a jogkövetkezménynyel utasíttatott 30 nap alatt leendő perindításra, hogy ellenkező esetben az átadási okmányra alapított és perre utasított igényére való tekintet nélkül, a kérdéses okmányban felperesre átruházott vagyon, mint hagyaték alpereseknek a törvényes örökösödés szabályai szerint fog átadatni, a felperes által ennek következtében beadott kereset kérelme pedig az, hogy alperesek ez átadási okmány érvényességének elismerésére és annak tűrésére köteleztessenek, hogy a hagyaték felperesnek adassék át. Minthogy az a kérdés, hogy a hagyatéki bíróság helyesen hozta-e a perreutasító végzés, vagyis hogy a perreutasitásnak a hagyatéki bíróság végzése értelmében helye volt-e vagy sem, a felülvizsgálati eljárásban nem képezheti vizsgálat tárgyát és itt csak az döntendő el, vájjon a S. E. T. 16. §-ának előfeltételei fennforognak-e vagy sem; és minthogy a felperesre nézve hátrányos jogkövetkezmény bekövetkezésének terhe alatt történt perreutasítás folytán a kérdéses okirat valódiságának megállapítása a felperes jogviszonyainak alpetesekkel szemben való biztosításának szempontjából szükséges, e szerint tehát az okirat valódiságának megállapítása szempontjából a S. E. T. 16. §-ának előfeltételei fennforognak; a felebbezési bíróság jogszabályt sértett, a midőn felperest keresetével abból az indokból utasította el, hogy megállapítási keresetnek nincsen helye; a minélfogva a felperesnek a S. E. T. 1N5. §. a) és c) pontjaira alapított felülvizsgálati kérelmének helyt adni és a felebbezési bíróságot, tekintve, hogy az ügy érdemét illetően tényállást nem állapított meg, új tárgyalás tartására, a tényállásnak minden irányban szabályszerű megállapítására és az összes eljárási költségekre is kiterjedő új Ítélet hozatalára utasítani kellett. (Kir. Guria G. 158/913. 1913 deczember 23.) 7*