Gottl Ágost (szerk.): A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. XIX. kötet 1913,1914 (Budapest, 1915)

77 geléssel állapította meg akként, hogy a letétbeli összeg a fel­peresekre külön átruházva nem volt és csak mint a J. és társai elleni 25,000 K követelés befolyt része adatott át; a mérlegelés eredménye pedig a S. E. 197. §'. értelmében sikeresen felülvizs­gálat alá nem vonható. A felperesek azt is panaszolják, hogy a felebbezési bíróság eljárási szabályt sértett az e kérdésben általuk ajánlott további bizonyítás, jelesül tanuknak és eskü alatti kihallgatásnak indo­kolatlan mellőzésével. Való ugyan, hogy e tekintetben a felebbezési bíróság ítélete hiányos, de ez a hiány az Ítélet feloldását szükségessé nem teszi ; mert a mikor a felebbezési bíróság több tárgyalás és bizonyítás felvétele után meggyőződését már megalkotta s a tényállást meg­állapította, ezzel a további bizonyítás feleslegessé vált. Minthogy ezek szerint a 6576 K 37 f követelésnek nincs jogszerű alapja, erre nézve a felperesek felülvizsgálati kérelmükkel elutasítandók voltak. A felebbezési biróság a felpereseket 1000 K követelésükkel is elutasította, mert az elsőbiróságtól átvett tényállásból azt találta, hogy ez a követelés fennáll ugyan, de miután annak érvényesí­tését a felperesek meg nem kísérelték, az alperes elleni keresetük a jogszerű alapot nélkülözi. A felperesek panasza az, hogy a követelés fennállása jog­szabály sértésével állapíttatott meg, s ez a panaszuk alapos; mert az, hogy valamely követelés fennáll e, a jogkérdések közé tartozik és a megállapított tényekből vont következtetés útján döntendő el. Vitás esetben az eredményező tartozik — szavatosságánál fogva — a követelés fennállása mellett bizonyítékot szolgáltatni. Minthogy az alperes által becsatolt 1898. évi február hó 6-án kelt 1000 írtról (2000 K) kiállított kötelezvény valódiságát a felperesek megtagadták, ezt az alperes nem bizonyította, s egyéb ténybeli bizonyítékot sem nyújtott: a követelés fennállását a kir. Guria bizonyítottnak nem találja s minthogy a felperesek az igazolatlan követelésnek birói úton való érvényesítését jogosan mellőzhették, az alperes az elől kiemelt jogszabály értelmében e követelés értékét a felpereseknek kifizetni köteles. A követelés helyett az alperes által fizetendő összeg 1000

Next

/
Oldalképek
Tartalom