Gottl Ágost (szerk.): A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. XVIII. kötet 1912,1913 (Budapest, 1914)

70 állás szerint az elsőbiróság a kihallgatott vonatkozó tanúvallomá­sok és alperes esküvel megerősített vallomásának mérlegelése alap­ján a felebbezési biróság fentidézett megállapításával teljes ellen­tétben valótlannak találta felperesnek az alperes által a gyermek­nek nem őtőle való származására vonatkozó gyanúsítására nézve felhozott állításait. Minthogy a S. E. T. 64. §-a értelmében valamely tényállítás­nak valóságát vagy valótlanságát a tárgyalás és bizonyítás egész tartalmának szorgos méltatása alapján kell megítélni, azonban a felebbezési biróság Ítéletében nemcsak hogy nem indokolta tüze­tesen, mi okból mellőzte az elsőbiróság Ítéletében az alperes ter­hére rótt gyanúsítások alaptalanságára nézve kifejtett elsőbirói meggyőződést, hanem ellenkezőleg az elsőbiróság ítéletének tény­állását el is fogadta. minthogy az ilyen hiányos és ellentétes tényállás nem al­almas a jogi eldöntésre abban az irányban, hogy felperes jogos okból tagadta meg a férjéhez való visszatérését. A felebbezési biróság Ítéletét a S. E. T. 204. §-a alapján új­ból feloldani, azt a bíróságot tárgyalás tartására és azon a tény­állásnak minden irányban megállapítására utasítani kellett. (Kir. Guria G. 119/913. 913 május 15.) 3299. Ha felperesek keresetüket nem az alperesnek jog­talan gazdagodására, hanem kifejezeten az 1881 : XLI. t.-cz. 24. §-ából kifolyólag függő termésüknek az alperes által történt elvételéből származtatott kártérítési köte­lezettségre alapították, a felebbezési biróság lényeges eljárási szabályt sértett meg azáltal, hogy felperesek követelését a keresetben meg sem jelölt alapon bí­rálta el. Az 1881: XLI. t.-cz. 24. §-a szerint a birtokos, a ki­sajátító ellen, a mennyiben a kisajátítás alá eső ingat­lanon található termésben kár okoztatot, a kisajátítási összeg megállapításánál számításba nem vehető azért a kárért sommás eljárás útján külön kártérítést igé­nyelhet. Az 1881 ; XLI. t.-cz. 45. §-ának ama rendelkezéséből,

Next

/
Oldalképek
Tartalom