Gottl Ágost (szerk.): A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. XVII. kötet 1911,1912 (Budapest, 1913)

128 hatálylyal védik; a melyek kizárjáK az egyes munkájának, illetve szolgálatának túlságosan hosszú időre lekötését vagy az ú. n. versenytilalomnak egyoldalúan korlátozó alkalmazását stb. oly intézkedések, a melyek közül egyesek a fönnidézett hazai törvényeinkben is feltalálhatók és a melyeket a magyar polgári törvénykönyv tervezete is, mint a mai jogászi és társadalmi közfelfogásnak megfelelőket, általános magánjogi szabályok gyanánt javasol törvényeink közé iktatni. Hasonló megitélés alá esnek a magánalkalmazott végellátásáról rendelkező jogszabályok is, mert ezeknél sem tekinthetők joghatályosaknak azok, a melyeknek az alkalmazott a maga nyilvánvaló hátrányára csakis a fönn vázolt kényszerítő helyzetben veti magát alá. A magánalkalmazott számára a felperes igényéhez hasonló módon és a legtöbb esetben biztosított végellátás ugyanis abban külömbözik lényegesen az állami alkalmazottak végellátásától, hogy ez az utóbbiaknál sajátképpen az illetményeknek egyik neme, a mely a megfelelő megélhetésre rendesen elégtelen javadalmazás aránylag csekélységének egyik szokásos indító oka, de egyben kiegészítője is olyképpen, hogy az életfogytiglan alkalmazás és az állam gondoskodásának az alkalmazott családjára is kiterjesztésének jelképes bizonyítéka gyanánt jár a valóságos szolgálatot már nem teljesítő tisztviselőnek, ennek halála után pedig családja tagjainak, bár módosult alakban és mértékben, az ő köztisztviselő viszonyából kifolyóan, még pedig úgy, hogy erre a végellátásra — a hatályos törvények rendelkezéséhez képest — neki és illető hozzátartozóinak állandó virtuális joga van. A magánalkalmazott ezt a virtuális jogot a nálunk még nem létező törvényes rendelkezés hiányában, magánúton létrejött alakulások szabályai szerint, rendesen a maga takarékosságával és úgy szerzi meg, hogy javadalmazásának bizonyos hányadát fizeti az illető alapba, megvonva ezzel magától és családjától bizonyos mértékben a jelennek élvezetét a végből, hogy a maga és családja jövőjét biztosítsa arra az időre, a mikor munkásságra és keresésre bármely okból kevéssé képessé vagy egyáltalán képtelenné lesz. A számára és családja számára biztosított végellátást tehát munkásságán felül, arányos ellenszolgáltatással, kétoldalú visszterhes szerződéssel szerzi meg, ebből pedig természetszerűen folyik, hogy a magánalkalmazott végellátása nem ajándék vagy