Gottl Ágost (szerk.): A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. XVI. kötet 1910,1911 (Budapest, 1912)
69 3101. Ha nem egy szerves önteljesítésről, hanem csak arról van szó, hogy egy lebontás alá került épület eladott összanyaga, vagyis több dolog kiszolgáltatott-e, és hogy az eladó részéről az összvételár követelhető-e vagy sem? abból a körülményből, hogy az eladó az eladott anyagnak csekély részét ki nem szolgáltatta, és a hiány kiszolgáltatását fel nem ajánlotta, nem az következik, hogy az eladó az összvételárt az egész anyagmennyiség kiszolgáltatásáig nem követelheti, hanem csak az, hogy vevő a még ki nem szolgáltatott anyag megfelelő vételárát megfizetni nem köteles. A felebbezési bíróság N. István és neje keresete alapján G. József alperest a kereseti 3500 K megfizetésére kötelezte, ellenben a kir. Guria a felebbezési bíróság Ítéletét feloldotta és további eljárást rendelt el a következő indokolással: A felebbezési bíróság megállapítva azt, hogy felperesek a köztük és alperes között létesült szerződést a maga egészében nem teljesítették, felpereseket kereseti követelésük legnagyobb részéről ama jogszabálynál fogva utasította el, hogy a szerződés teljesítését csak az követelheti, aki a szerződést a maga részéről is teljesítette. A felebbezési bíróság ezt a jogszabályt a jelen esetben helytelenül alkalmazta; mert ha mint a jelen esetben nem egy szerves önteljesítésről, hanem csak arról van szó, hogy egy lebontás alá került épület eladott összanyaga, vagyis több dolog kiszolgáltattatott-e s hogy az eladó részéről az összvételár követelhető-e vagy sem? abból a körülményből, hogy az eladó az eladott anyagnak csekély részét ki nem szolgáltatta, és a hiány kiszolgáltatását fel nem ajánlotta, nem az következik, hogy az eladó az összvételárt az egész anyagmennyiség kiszolgáltatásáig nem követelheti, hanem csak az, hogy vevő a még ki nem szolgáltatott anyag megfelelő vételárát megfizetni nem köteles. E jogszabály jelen esetben annál is inkáb alkalmazandó, mivel a tényállásból kitűnően alperes nem vitatta és megállapíttalni nem kérte, hogy az összes épületi anyag ki nem szolgáltatása miatt az átvett többi anyagrész czéljának megfelelően használható nem lenne.