Gottl Ágost (szerk.): A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. XV. kötet 1909,1910 (Budapest, 1911)
54 kezésére tartani kikötötte és ezért, valamint a világításért, fűtésért, kiszolgálatért és fehérneműért negyedévenként 300 K részletekben fizetendő 1200 K-t fizetni kötelezett, a felebbezési biróság pedig a 27. alatti szerződési okirat szerint járó negyedévenkénti 5750 K bérösszeget nem állapította meg 5450 K-ban, hanem azt mondotta ki, hogy az alperesek, az általuk fizetendő negyedévi 5750 K-ban a nekik szintén negyedévenként P. Á.-tól járó 300 K-t beszámítani jogosultak, a minek kimondása által jogszabályt nem sértett. Ellenben az a panasz, hogy a felebbezési biróság annak ellenére, hogy a P. Á. t-i ingatlanára 1909 február 26-ára kitűzött árverés beszüntettetett, anyagi jogszabály sértésével tekintette bekövetkezettnek azt az esetet, a mikor az alperesek a 10,000 K óvadékba a haszonbért beszámíihatják, annyiban találtatott alaposnak, hogy az alperesek, a kik a negyedévenként fizetni kötelezett 5750 K-ból a 7y. alatti okiratban foglalt megállapodás alapján beszámítandó 300 K levonása után fenmaradó 5450 K összegből 900 K-nak megfizetésére az elsőbiróság Ítéletével jogérvényesen köteleztettek, az így fenmaradó 4550 K-t nem maguknak megtartani jogosultak, hanem azt kamatjával együtt birói kézbe helyezni kötelesek. Ugyanis kétségtelen a 27. alatti szerződés 11. pontjából, hogy a 10,000 K óvadék az alperesek szerződési kötelezettségeinek biztosítására szolgál, és ennek a biztosításnak a szerződés szerint fenn kell maradnia addig, míg a bérleti szerződés meg nem szűnik és a míg az alperesek a bérleményt vissza nem bocsátják szerződésszerű állapotban. Magában véve azzal a ténynyel, hogy a bérlemény tárgyának haszonélvezete zár alá vétetett és hogy a bérlemény tárgyára az árverés elrendeltetett s az árverési nap is kitűzetett, a bérleti szerződés meg nem szűnt, hanem az árverés megtartása -és jogerőre emelkedése által az új tulajdonos részéről megszüntethető. De viszont kétségtelen az is, hogy az alperesek és P. Á. közt létrejött szóbeli megállapodással, a mely később a 47. alatti okiratba foglaltatott, az czéloztatott, hogy az árverésnek a bérlemény tárgyára való kitűzése esetére az alperesek a 10,000 K óvadéknak visszakapására nézve biztosítékot nyerjenek. Az ezen biztosíték érvényesítésére való joga az alperesek-