Gottl Ágost (szerk.): A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. XIV. kötet 1908,1909 (Budapest, 1910)

64 megállapítására. Tekintettel ezenfelül még arra is, hogy abból az állítólagos tényből, hogy az alperes az ellene kért csódnyitás kérdésének tárgyalásakor kötelességszerűen a felperesnek ellene indított keresetével érvényesített 12,000 koronás követelését is tartozásának jelentette be, nem tudhatván előre e pernek kimetelét, még e tény valósága esetében sem vonható jogi következtetés arra, hogy az alperes a felperesnek követelését el is ismerte volna, annál kevésbbé, mert hiszen a csődnyitás kérése előtt megindult ebben a perben erélyesen védekezett és védekezik a felperes követelésével szemben: a kir. Guria úgy találta, hogy a felebbezési bíróság nem sértett meg eljárási jogszabályt avval, hogy a bizonyításnak kiegészítését a felperes óhajtotta irányban mellőzte. Panaszolja továbbá a felperes, hogy a B) alatti díjszerződés rendelkezéseinek ellenére, továbbá F. Oszkár tanúvallomása és dr. E. István esküvel megerősített vallomása figyelmen kívül hagyásával utasította őt el a felebbezési bíróság, noha ezek a bizonyítékai kétségtelenné teszik, hogy dr. E. István még 1896 február 20. után is jogtanácsosa volt az alperes társulatnak és hogy a B) alatti díjszerződést az 1896. február 27-én tartott közgyűlés kifejezetten meghosszabbította. A felperesnek ez a panasza sem alapos. Azt ugyanis, hogy a felebbezési bíróság a kihallgatott tanuk vallomásaival, úgyszintén a félnek esküvel megerősített vallomásával, tehát nem a félnek jogalkotó cselekményével, hanem ugyancsak bizonyító eszközzel, mit talál bizonyítottnak és mit nem?, mint a bizonyítékok szabad mérlegelésének körébe tartozó ténykérdés, a S. E. 64, 99. és 197. §§-ai értelmében felülvizsgálatnak nem tárgya, ebben az esetben annál kevésbbé, mert a felebbezési bíróság részben új megokolással, részben az elsőbirósági Ítélet vonatkozó indító okainak elfogadásával, kifejtette azokat az okokat, a melyek benne azt a ténybeli meggyőződést idézték elő, hogy az alperes a felperes jogelődével kötött B) alatti díjszerződésnek hatályát az 1896 február 20. után következő időre ki nem terjesztette, ebből a tényállásból pedig jogszabály megsértése nélkül vonhatta le, az 1874: XXXIV. t.-cz. 54. §-ára utalással azt a jogi következtetést, hogy a felperesnek az alperessel szemben a B) alatti díjszerződés alapján az 1896 február 20-ika után következő időre nincs követelése. Az ügyvédi rendtartásnak most idézett szakasza ugyanis,