Gottl Ágost (szerk.): A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. XIV. kötet 1908,1909 (Budapest, 1910)
43 eldőlésének meggátlására a szokott és megfelelő óvintézkedés megtörtént és a mikor a további tényállás szerint a góré oldalának ledőlése a hirtelen szélroham nélkül be sem következett volna, a balesetért az alperes, a ki a szél előtt az óvintézkedésül szolgáló kikötést maga is megnézte, felelőssé nem lévén tehető, a felebbezési bíróság nem sértett anyagi jogszabályt azzal, hogy az alperes mulasztását és kártérítési felelősségét meg nem állapította, és a keresetet elutasította, mert a góré ledőlése s a felperes fiának sérülése véletlen balesetnek tudandó be. (Kir. Guria I. G. 138/1908. 1908 október 27.) 2848. A szerződéseket úgy kell megtartani, a mint azokat a felek megkötötték és azoktól csakis ujabb kölcsönös megállapodással szabad eltérni, de sohasem az egyik félnek egyoldalú akaratelhatározásából, még akkor sem, ha ez az eltérés az illető fél szempontjából érthetőnek, szükségesnek és megokoltnak látszanék. A bérleti szerződésben kikötve lévén, hogy bérlő a bérelt helyiségekben robbanó szereket nem tarthat, bérlő a szerződést súlyosan szegi meg, ha ugyanott benzinmotort állít fel és ezen nem változtat az, hogy bérlő a robbanást megakadályozó összes óvintézkedéseket megtette. Bérbeadó jogosan követeli a bérleti viszony megszüntetését, ha bérlő a bérbeadó beleegyezése nélkül közfalakat bontott le, úgyszintén akkor is, ha a bérelt helyiségeket a szerződésbe és a lakbérleti szabályrendeletekbe ütköző módon használja, és e szerződésellenes használatot a bérbeadó tiltakozása, sőt hatósági tilalom ellenére sem szüntette meg. Robbanékony és tűzveszélyes anyagnak a bérelt területről eltávolítására 24 órai idő szabható. (S. E.116. §.> A felebbezési biróság a kereseteket egyesítve S. Miksa czégnek, mint bérlőnek, W. Miksa és fiai czég mint bérbeadó elleni kétrendbeli keresetének helyt adva, a jogviszonyt a peres felek között akkép állapította meg, a mint ez kérve volt, ellenben W. és fia czéget lakkiürítés iránti keresetével elutasította, a kir. Guria a felebbezési biróság Ítéletét megváltoztatta,