Gottl Ágost (szerk.): A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. XIII. kötet 1907,1908 (Budapest, 1909)

79 Minthogy ily körülmények között a vevő jogszabály szerint nem a vételár visszatartására, hanem csak arra van jogosítva, hogy a vételárt az eladó kezéhez leendő kifizetés helyett a saját érdekeinek megóvása szempontjából birói letétbe helyezze: a felebbezési bíróság nem sértett jogszabályt, midőn alperest a 3000 korona birói letétbe helyezésére kötelezte és pedig annál kevésbbé, mert felperes keresetében az alsóbiróságok Ítéleti ügy­állása szerint alperest a vételárnak részben a felperes kezéhez leendő kifizetésére kérte kötelezni és ebben mint kevesebb, a birói letétbe való helyezés iránti kérelem is bennfoglaltatik. Ezzel az alperes nincs elzárva attól, hogy a jelzálogos hite­lezők követelését közvetlenül fizesse ki. (Kir. Guria I. G. 412/1907. 1907 deczember 12.) 2753. Alkalmi egyesülésről csak a K. T. 62. §-áhan körül­irt esetben lehet szó; tehát nem akkor, a mikor többen vadásztársulatot alkottak. Ahhoz a szerződéshez, mely szerint az özvegy az általa haszonélvezett ingatlant vadásztársulatnak áten­gedte és ennek jogot adott arra is, hogy a vadászterüle­ten vadászkastélyt építsen, az alapon, hogy az ingatlan tulajdona kiskorú gyermekeit illeti, az 1877 : XX. t.-cz. 113. §-a értelmében gyámhatósági jóváhagyás nem szükséges. A felebbezési bíróság felpereseket keresetükkel, a kir. Curia pedig felülvizsgálati kérelmükkel elutasította a következő indokokból: A felperesek anyagi jogszabály megsértése gyanánt pana­szolják, hogy a felebbezési bíróság joghatályosnak tekintette az I. r. felperes és dr. R. Ignácz közt létrejött egyezséget, holott ez, mivel az I. r. felperes gyámsága alatt álló kiskorúak tulajdo­nát tevő ingatlanok megterhelésével és állaguknak megváltoztatá­sával járt, csak a gyámhatóság jóváhagyásával válhatott volna érvényessé, ez pedig meg nem történt. Ez a panasz nem állhat meg. Mert a felebbezési bíróság a felek szolgáltatta bizonyítékok­nak, nevezetesen a B) alatti okiratnak és az alperesek esküvel

Next

/
Oldalképek
Tartalom