Gottl Ágost (szerk.): A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. XI. kötet 1905,1906 (Budapest, 1907)

21 nem képező olyan dolgoknak, a melyek az ingatlan állagának sé­relme nélkül eltávolíthatók, és igy azoknak 483 korona 85 fillér értéke jogszabály sértésével számíttatott be a felperes részére elsóbiróságilag oda ítélt 740 kor tőkébe. Ez a panasza a 483 korona 85 fillér tekintetében alaposnak találtatott. A felebbezési bíróság ítéleti tényállásából kitetszőleg az a ház, a melyben az itt szóban forgó villamvilágitási és villamos csengetyű berendezés találtatik, korábban az alperes tulajdona volt, és alperes mint akkori tulajdonos vezettette be a házba az említett villamos berendezéseket, a ház pedig utóbb birói árveré­sen eladatván, ezt a felperes vette meg, s benne az alperes mint bérlő maradt meg. Alperes a villamvilágitási és villamos csengő berendezéseket mint a ház akkori tulajdonosa, tehát nyilván olyan rendeltetéssel vezettette be, hogy azok mindig a ház kiegészítő részeiként szol­gáljanak, és azok a házzal állandó kapcsolatba hozattak, mihez képest téves a felebbezési bíróságnak az a jogi döntése, hogy ezek a berendezések nem képezték tartozékait a háznak, a me­lyet felperes birói árverésen tulajdonul megszerezvén, ezzel a tartozéknak minősülő berendezések is tulajdonává váltak. Ekként alperes ezeknek a berendezéseknek 438 korona 85 fillér értékét a felperes lakbér követelésébe beszámítani nem lé­vén jogosult, a felebbezési bíróság anyagi jogszabály sértésével vonta le ezt az összeget és kamatját a felperes követeléséből, minélfogva az Ítéletnek ez a megtámadott része a rendelkező rész­nek megfelelően meg volt változtatandó. (Kir. Guria I. G. 115/1905. 1905 szeptember 20.) 2264. A S. E. 165. §. 6. pontjának az a rendelkezése, mely szerint a felebbezési biróság az elsőbiróság Ítéletét fel­oldani tartozik, ba a jegyzőkönyvbe a felek vagy kép­viselőik irtak be nyilatkozatokat, birói egyezség érvény­telenítése iránti kereset alapjául nem szolgálhat. Ügyállás : R. István keresetet indít B. J. ellen birói egyezség ér­vénytelenítése iránt azon az alapon, hogy az ellene gyermektartás iránt lefolyt előző perben tartott tárgyaláson a kereseti követelés fennállását el

Next

/
Oldalképek
Tartalom