Gottl Ágost (szerk.): A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. XI. kötet 1905,1906 (Budapest, 1907)
XII 58—61. §§. Beismerés és tagadás elmulasztása. Az ugyanazon peres felek közt előzően lefolyt perben az egyik fél által esetleg tett beismerés a bíróság szabad mérlegelésének képezi tárgyát. 2419. 284. 62. §. Köztudomás és hivatalos tudomás. A mikor a biróság valamely tény tekintetében a saját tudomására hivatkozik, de ki nem jelenti, hogy ez csak magán úton nyert tudomás, akkor ez alatt a hivatalos vagy a köztudomás értendő. 2420. 288. 64. §. A bizonyítékoknak szabad mérlegelése, a bizonyítási teher és a vélelmek. Az ajánlott bizonyítékoknak alkalmazása csupán abból az indokból, hogy a polgári perben kihallgatott tanúk vallomásával szemben az ellenbizonyítás nem a polgári útra tartozik, jogszerűen nem mellőzhető, mert a polgári perben kihallgatott tanúk által vallott lények valótlanságának bizonyítása a polgári perben alkalmazható bizonyítékokkal kizárva nincs. 2281. 48. A biróság indokolási kötelezettségének eleget tesz azzal, hogy a tanúvallomásokat, a melyekkel a döntő ténykörülményt bizonyítottnak találja, Ítéleti indokolásában külön nem ismertetve, a tanúvallomási jegyzőkönyvekre hivatkozik, ami által az illető tanúvallomás! jegyzőkönyveket az itélet kiegészítő részévé tette. 2291. 61. Az olyan okiratok tart almái, a melyek nem a perben álló feleknek egymás közötti jogviszony létesítése czéljából kijelentett nyilatkozatait, hanem a pertársaknak egymás közötti megállapodását tartalmazzák, úgy szintén a peres feleknek a szerződésbeli megállapodások után egymással váltott levelezései tartalmát, a melyek jogalkotó vagy megszüntető tényt nem tartalmaznak, bizonyító erejük szempontjából a biróság szabadon mérlegelheti. 2315. 102. A polgári biróság a bünperbeli iratok tartalma alapján a tényállást, ha a bűnösség meg nem állapíttatott, belátása szerint szabadon állapíthatja meg. 2328. 130. A bizonyításfelvétel nem mellőzhető csupán az alapon, hogy az egyes tanúk nem az illető munkára fordított összes kiadásokról, hanem csak az egyes időszakokban kifizetett összegekről bírhatnak tudomással és azt sem tudhatják, hogy az egyik szerződő fél mulasztásából mily mérvű kár háramolhatott a másik szerződő félre;