Gottl Ágost (szerk.): A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. XI. kötet 1905,1906 (Budapest, 1907)

egyikét a váltságösszeg csakis a birtoklási aránynak megfelelő hányad erejéig terheli. Minthogy pedig az 1896 : XXV. t-cz. 39. §-ának idézett ren­delkezése a dolog természete szerint nem csak birói egyezségre vonatkozik, hanem a váltságösszegeket megállapító Ítélet hozata­lánál is érvényesülést nyer: helyes a felebbezési bíróságnak az a döntése, melylyel alpereseket csakis a majorsági zsellérségek általuk birtokolt arányának megfelelő részben kötelezte a váltság­összeg megfizetésére és az elsőbiróság Ítéletének az alpereseket a váltságösszegekben és járulékaikban a felperesekkel szemben egyetemlegesen marasztaló részét hivatalból hatályon kívül he­lyezte. Nincs megállható alapja a felperesek ama további panaszá­nak sem, hogy a felebbezési bíróság az 1896 : XXV. t.-cz. 6. §-át és azt a jogszabályt, hogy a természetbeni szolgálmányok a férfi munkával voltak teljesítendők, megsértette azzal, hogy a meg­váltás alapjául szolgáló munkanapok értékének megállapításánál nem kizárólag a férfinapszám értékét fogadta el, és így a váltság­összegeket helytelenül állapította meg. Nem alapos ez a panasz azért, mert a felebbezési bíróság ítéleti tényállása szerint a majorsági zsellérek által teljesítendő munkaszolgáimányok férfi, női és gyermeknapszámból állottak s azt felperesek nem is állítják, hogy ez a tényállás valamely el­járási szabály megsértésével állapíttatott meg; ez a tényállás tehát a S. E. 197. §-a értelmében a felülvizsgálati eljárásban is irányadó; már pedig ily tényállás mellett a munka valódi érté­kéül csakis a férfi, női és gyermeknapszámok átlagos értéke szolgálhat, mert az 1896 : XXV. t.-cz. 6. §-a azt czélozza, hogy a földtulajdonos a majorsági zsellér által teljesített szolgálmány valódi értékével kárpótoltassék. A felülvizsgálati kérelem ezek szerint alaptalan lévén, azzal felpereseket el kellett utasítani. Felülvizsgálati költség alperesek ellen az 1896 : XXV. t.-cz. 30. §. első bekezdése értelmében nem Ítéltetett meg. (Kir. Guria I. G. Zs. 1/1905. 1905 október 5.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom