Gottl Ágost (szerk.): A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. X. kötet 1904,1905 (Budapest, 1906)

33 felperesre hárította ; minthogy továbbá az, hogy a felebbezési bíró­ság a szakértők véleményével és más tényekből következtetés utján mit talált bizonyítottnak a S. E. 64. §. szerint a bizonyítékok meg­engedett mérlegelésének keretébe tartozik és így érdemileg felül­vizsgálat alá nem vehető; minthogy a felebbezési biróság a per anyagát mérlegelve és az indító okokat felsorolva tényként meg­állapította közelebbről azt az érdeket, a minek biztosítására felperes javára az 1600 K kötbér alperes részéről szerződésileg kiköttetett és egyúttal azt állapította meg, hogy a felek között 1600 K-ban szerződésileg megállapított kötbér ahhoz az érdekhez mérten, ami­nek biztosítására kiköttetett, aránytalanul magas és az ahhoz az ér­dekhez mérten megfelelően mérséklendő kötbér összegileg J00 K-t tesz ki; minthogy végül a S. E. 197. §-a szerint a felülvizsgálati eljárásnál a felebbezési biróság Ítéletében megállapított tényállás az irányadó és ez a tényállás csak az e törvényszakaszban kijelölt alapon támadható meg, azonban felperesnek erre az alapra vissza­vezethető panasza a fenn kifejtettekhez képest megállható alappal nem bir, ezeknél fogva nem ütközik jogszabályba a felebbezési bíró­ságnak az a jogi döntése, a mely szerint felperest kötbér czimén 100 K-t meghaladó keresetével elutasította. Mindkét fél részben nyertes és részben vesztes; nevezetesen az alsóbirósági Ítéletek és tárgyalási jegyzőkönyvek szerint alperes állandóan tagadta azt, hogy részéről felperes javára kötbér kiköt­tetett, és felperest keresetével egyéb okokból is egészen elutasít­tatni kérte; az által tehát, hogy alperes terhére kötbér, habár 100 K-ra mérsékelt összegben felperes javára a felebbezési biróság által megállapíttatott, alperes részben vesztesnek tekintendő, ilyen körülmények között pedig nem ütközik a S. E. 110. és 168. §§-ban foglalt jogszabályba a felebbezési bíróságnak az a rendelkezése, a mely szerint az összes költséget a felek között kölcsönösen meg­szüntette. (Kir. Guria I. G. 143/1904. 1004 szeptember 20.) 2053. A bántalmazásoknak, a melyek miatt a házastárs­nak elegendő alapos oka támadhat a házassági együtt­élést megszakítani és azt az együttélést a másik házas­társnak a visszatérésre való felhívása ellenére is meg­Cnr:ai határozatok. X. köt. 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom