Gottl Ágost (szerk.): A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. X. kötet 1904,1905 (Budapest, 1906)

25 Ez okokból a felebbezési bíróságnak a birói illetőség kérdé­sében elsőfokúlag hozott végzése, a mely ellen egyfokú felebbvitel­nek van helye, meg volt változtatandó, és a rendelkező részben foglalt végzés volt hozandó. (Kir. Guria I. H. 32/1904. 1904 szeptember 14.) 2048. Az, hogy forognak-e fenn bűncselekmény jelenségei, polgári perben felül nem vizsgálható. Ugyállás : A felebbezési bíróság felperes perujítási keresetének helyt adva, az alapperbeli ítéletet hatályon kívül helyezte és alperest a felperes törvénytelen gyermeke részére havi tartásdíj fizetésére kötelezte, egyúttal abban, hogy alperesnek az alapperben eskü alatt tett vallomása valótlan­nak bizonyult, hivatalból üldözendő bűncselekmény jelenségeit látván fen­forogni, az iratoknak a kir. ügyészséghez való áttételét rendelte el. A kir. Guria alperest felülvizsgálati kérelmével elutasította, és pedig az iratoknak a kir. ügyészséghez való áttétele iránti panaszra vonatkozóan a következő indokból: Végül panaszolja az alperes, hogy felette sérelmes reá nézve az a rendelkezés, mely szerint az iratok vele szemben a hamis eskü büntette miatt leendő eljárás czéljából a kir. ügyészséghez áttétetni rendeltettek, mert a S. E. 221. §-a szerint hamis eskü bűntettéről szó nem lehet és a polgári biróság a bűnvádi eljárás­nak hivatalból való folyamatba tételét nem is kérheti. Ez a panasz tekintetbe nem vehető; mert a polgári biró, ha hivatalból üldözendő bűncselekmény jelenségeit látja fenforogni, a fennálló jogszabályok szerint tartozik az iratokat a per befejezése után az illető közeghez áttenni; az pedig, hogy forognak-e fenn bűncselekmény jelenségei, a polgári perben felül nem vizsgálható. (Kir. Guria I. G. 149/1904. 1904 szeptember 15.) 2049. Ha az ingatlan birtokába bocsátás iránti kereset nem a S. E. 1. §. 5. m) pontja, hanem annak 2. pontja álapján tétetett folyamatba, az elévülési határidőn belől annak befolyása nincsen, hogy felperes vélt jogától mikor üttetett el.

Next

/
Oldalképek
Tartalom