Gottl Ágost (szerk.): A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. X. kötet 1904,1905 (Budapest, 1906)
111 tűkkel azért utasította el, mivel abból a megállapított tényből, hogy a felperesek által árverésen megvett ingók minden bérfizetés és a tulajdonjog kifejezett fentartása nélkül maradtak végrehajtást szenvedetteknél, azt a jogi következtetést vonta le, hogy a kérdésben levő ingókat az árverés után a végrehajtást szenvedettek felperesektől visszaszerezték, és így az ingók azok tulajdonai. Felperesek felülvizsgálati kérelmükben ezt a jogi döntést támadják meg, s azt jogszabályba ütközőnek tartván, a felebbezési bíróság ítéletének megváltoztatásával, a már az elsőbiróság által is feloldott ingókat a foglalás alól feloldatni kérik. Ez a panasz és kérelem alaposnak találtatott; mert igényperben a felperes igénye a lefoglalt tárgyakhoz megállapítandó, ha mint a jelen esetben, az ingókat a végrehajlást szenvedett ellen intézett árverésen megvette, és nem bizonyíttatott, hogy a vételt nem a saját pénzén, és nem a maga részére eszközölte, s e körülményeknek nem bizonyítása esetében a birtoklásnak puszta ténye egymagában a végrehajtást szenvedő tulajdonjogának vélelmét meg nem állapítván, végrehajtató feladata azt bizonyítani hogy végrehajtást szenvedő birtoklása az árverés utáni időben bekövelkezett saját szerzési tényén alapul. Minthogy pedig e perben meg nem állapíttatott, hogy a végrehajtató alperes bizonyította volna, hogy felpereseknek árverésen történt szerzése után végrehajtást szenvedők az árverésen eladott ingókat ismét meg- és illetve visszaszerezték, a felebbezési bíróság nyilván helytelen következtetés alapján mondotta ki azt, hogy végrehajtást szenvedők az ingók visszaszerzőinek lévén tekintendők, a lefoglalt ingók tulajdonukat képezik, minek következményeként a felebbezési biróság Ítéletét megváltoztatni, s a már az elsőbiróság által is megítélt ingókat a foglalás alól feloldani kellett. (Kir. Guria I. G. 300/1904. 1904 november 9.) 2092. Az a körülmény, hogy kiskorú vonatott perbe a törvényes képviselő illetőleg gyám mellőzésével, oly pergátló akadály, mely az eljárás bármely szakában hivatalból figyelembe veendő. A kir. Guria a felebbezési biróság ítéletét hivatalból feloldotta és ugyanazt a bíróságot a S. E. 166. és 8. §-aiban előírt eljárásra utasította a következő indokolással: