Gottl Ágost (szerk.): A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. VIII. kötet 1902,1903 (Budapest, 1904)

46 volt és habár a kellő adatok a kétszer történt felszámításra nézve rendelkezésére állottak, a kétszeri felszámításról meg nem győződött, a fegyelmi úton büntetéskép történt elbocsátása pedig a nyugdíjigény elvesztését vonta maga után. Ezzel a védekezéssel szemben a m. kir. Curia említett 1899. évi I. G. 381. sz. ítéletének indokolása szerint, habár a fegyelmi úton büntetéskép történt elbocsátás okául felperes terhére rótt kétszeri felszámítás cselekményét jogszerű alapnak tekintette arra, hogy alperes társaság a felperes irányában bizalmát elvesztette, s ennek következtében szolgálatából fegyelmi úton büntetéskép elbocsátotta, de ugyanazt a kétszeri felszámítási cselekményt oly súllyal bírónak, hogy felperes nyugdíj igényének elvesztését is maga után vonja, azért nem tekintette, mert sem a fegyelmi határozatban, sem a felebbezési bíróságnak abban a perben hozott alapperbeli ítéletében nem volt megállapítva az, hogy felperes valóban meg is győződött volna arról, hogy az 1315 K 27 fillérnek az 1895. évi július havi pénztárkivonatban kiadásként felszámítása másodszor történt és hogy így a kétszeres felszámítással felperes szándéka egyenesen az alperes megkárosítására volt irányozva. Azokat a magánbizonyítványokat pedig, valamint az ezeket kiállító személyek felajánlott tanúvallomását a m. kir. Curia akkor, a mikor alperes az 1899. I. G. 381. sz. curiai Ítélettel eldöntött pert megújítani kívánta, azért nem tartotta alkalmasaknak 1901. I. G. 261. sz. a. hozott ítélete indokai szerint arra, hogy az azokkal bizonyítani szándékolt tényekből megállapításuk esetében az volna következtethető, hogy felperes valóban meg is volt győződve az 1315 K 27 fillérnek az 1895. évi július havi pénztári kivonatban kiadásként másodszor történt felszámításáról és hogy felperesnek az alperes megkárosítására irányuló szándéka volt, mert a csatolt magánbizonyítványokban foglalt és ezek kiállítóinak kihallgatásával bizonyítani kívánt tények már a fegyelmi határozatban is benfoglaltattak. Kétségtelen ezek szerint, hogy felperes az 1899. I. G. 381. és 1901. I. G. 261. számú curiai ítéletekkel eldöntött perbe a nyugdíj igényének birói megállapítása iránti ugyanazt a jogot vitte, a mely jognál fogva felperes a későbbi hónapokra eső nyugdijrészleteket a most eldöntött perekben követeli, s kétségtelen az is, hogy alperes a most eldöntött perekben ugyanazokkal a magánbizonyítványokkal és tanúkkal kívánta bizonyítani azokat a tényeket, a melyekből