A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. V. kötet 1899,1900 (Budapest, 1901)

302 tetett. Ebben az időben az alperesek már telekkönyvi tulajdonosai voltak a szőlőnek. Az alperesek a szőlőt terhelő, de nekik elengedett váltságösszegnek megfelelő összeget a vételárból levonták, a minek következtében felperes, a ki nem fizetett ezen vételár erejéig, az alpereseket beperelte, s a felebbezési bíróság az alpereseket beperelte, felülvizsgálati kérelmüket azonban a kir. Curia megváltoztatta, a felebbezési bíróság ítéletét s a felperest keresetével elutasította a következő okokból: Az A. alatti adóslevél szerint az abban jelzett 600 írt vételár hátralékból B. B. és neje V. E. a felperes részére annak az összegnek megfizetésére kötelezték magukat, a mely abból, az általuk megvett szőlőt 1892. évi január hó 1-ső napjáig terhelő szőlő dézsmaváltság és adónak kifizetése után fenmarad, A felebbezési bíróság ítéletének indokaiban foglalt, a S. E. 197. §-a szerint a felülvizsgálati eljárásban is irányadó, tényállás szerint a B. B. és neje által felperestől vásárolt szőlőt 556 frt 19 kr. szőlő dézsmaváltság terhelte, s ez a tartozás a kir. kincstár részéről B. B. szorgalmazására 1897. évben, a mikor már a kérdésben lévő szőlő a nevezett vevők telekkönyvi tulajdonát képezte, elengedtetett, abból az okból, mert e szőlő phylloxera által elpusztíttatott. Téves ugyan a felebbezési bíróság ítéletének indokaiban foglalt az a kijelentés, hogy a jelen eset a hitelezőnek a követelésről való lemondásával egy tekintet alá esik, mert ebből az következnék, hogy felperes követelheti alperesektől az 1892. évi január hó 1-én tartozásban volt, de a kir. kincstár, mint hitelező által elengedett szőlő dézsmaváltság fejében visszatartott összegnek részére lefizetését. Minthogy azonban az 1895. évi XIV. t.-cz. 1. §-a értelmében a szőlő dézsmaváltsági tartozások hátralékai a kir. kincstár követeléseiből csak oly esetekben törölhetők ki, midőn azok a váltságkötelest ért elemi csapások, vagy a phylloxera rovarpusztításai miatt a szőlő jövedelméből be nem hajthatók és azoknak behajtása csakis az ingatlanra vezetendő végrehajtás útján volna lehetséges, tehát nyilvánvaló, hogy a törvényhozás eme kedvezményében annak szándékához képest csak az részesülhet, a ki szőlő váltsággal terhelt ingatlannak akkor, a mikor az elemi csapás, vagyis jelen esetben a szőlőnek a phylloxera vastatrix rovar által elpusztítása volt, vagyis a ki a kárt szenvedte, minthogy továbbá felperes nem kérte annak a megállapítását, hogy az általa B. B. és nejének eladtott szőlő 1892. évi márczius hó 30-án, a mikor az adásvevés történt, az em-