A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. V. kötet 1899,1900 (Budapest, 1901)

51 tekinteteben a tényállás megállapítására és erre, valamint a per­költségre vonatkozólag új határozat hozatalára utasítani kellett. (Kir. Guria LG. 277/99. L899 szeptember 23.) 946. Az örökhagyó kötelezettségeért a hitelező által az ismeretlen örökösök ügygondnok képviseletéhen és a kir. kincstár képviseletéhen a kincstári jogügyek igaz­gatósága, habár a haláleset felvételi ív szerint az örö­kösök ismeretlenek, helytelenül idéztettek perhe, a mi­kor igazolva van, hogy a kereset indítása előtt már örö­kösödésre igénylők jelentkeztek. (S. E. 166. és 27. §§.) Ügy állás: A felperes az örökhagyó kötelezettségeért, miután a halál­eset felvételi iven az örökösök ismeretleneknek voltak előtüntetve, perbeidézte az ismeretlen örökösök részére hivatalból kirendelt ügygondnokok és a kir. kincstár, mint esetleges szállományi örökös képviseletében a kincstári jogügyek igazgatóságát. Az alperesek által a helytelen alperesítés ellen azon okból fel­hozott kifogásra, hogy a kereset indítása előtt már öröklésre igénylők jelentkez­tek, a felebbezési bíróság az ismeretlen örökösök ügygondnoka, mint 1. r. al­peresre nézve feloldotta az elsőbiróság ítéletét s az eljárást megszüntette, a kincstár 2. r. alperes irányában pedig a felperest keresetével elutasította. A fel­peres felülvizsgálati kérelmén a kir. Curia a felebbezési bíróság itélétét a 2. r. alperes irányában feloldotta s a felperes keresetét ezen alperessel szemben is megszüntette a következő okokból: Az, hogy ki a hivatott örökös, csak az 1894 : XVI. törvényczikk­ben szabályozott örökösödési eljárás rendén kiadott átadó végzéssel vagy öröklési bizonyítványnyal tekinthető megállapítottnak, midőn tehát az örökhagyó hitelezője követelése behajtása czéljából a hagya­ték birói átadása vagy az öröklési bizonyítvány kiadása előtt indít keresetet, a perbe nemcsak az ismeretlen örökösök ügygondnoka, hanem mindazok beidézendők, kik a kereset indítása előtt öröklési igényt támasztottak. Habár tehát a néhai B. V.-nek örökösei a halál­eset felvételi ív szerint a haláleset félvételénél még ismeretlenek voltak, és ebből felperes az örökösök kilétéről tudomást nem is szerezhetett; mégis amennyiben keresetét 1894márczius 4-én indí­totta, mely időt megelőzőleg a felebbezési bíróság megállapítása szerint örökösödési igénylők már jelentkeztek, ezeket felperesnek a követelés érvényesítésénél mellőznie annál kevésbbé lehetett, mivel 4*

Next

/
Oldalképek
Tartalom