A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. V. kötet 1899,1900 (Budapest, 1901)

L9 az ő ellátásáról szól, tévesen értelmezte akkép, hogy alperes a saját lakásán jogosított őt élelemmel ellátni. E részben azt vitatja, hogy a szerződésben megállapított ellátási kötelezettség az eltartási kötelezettségtől abban különbözik, hogy az ellátási kötelezettséggel az eltartás eszközeinek a kiszolgáltatása van egybekötve. Felperesnek ez a panasza alaptalan. A kereset alapjául szolgáló szerződésben nincs meghatározva az, hogy alperes a felperes élelmezésére bizonyos élelmi czikkeket köteles kiszolgáltatni, hanem a szerződés szerint alperes a felperest rendes élelemmel tartozik ellátni. Az élelemmel való ellátás az elkészített ételeknek a kiszolgáltatását jelenti. Ezzel a jelentőséggel bent foglaltatik az a szélesebb körű, már a lakást, és ruházatadást is magában foglaló tartási kötelezettségben. Valamint azonban az élelemmel való ellátás azzal a jelentőséggel, hogy az élelmi czikkek maguk külön szolgáltatandók ki, akkor sem bir, ha az élelmezési kötelezettség a tartás szóban az abban foglalt többi kötelezettséggel együtt fejeztetik ki, épen úgy nem bir akkor sem, ha a tartási kötelezettség egy részeként a többi kötelezettségtől elkülönítve önállóan használtatik. Szabály az, hogy ha a szerződésben a szolgáltatás helye nincs meghatározva, a szolgáltatást rendszerint ott kell teljesíteni, a hol a kötelezettség keletkezésekor a szolgáltatásra kötelezett fél lakik. Eme szabály értelmében tehát alperes a szerződésben elvállalt élelmezés kiszolgáltatását a lakásán volt jogosítva teljesíteni, következéskép a felebbezési bíróság azzal, hogy az élelmezés teljesítése helyéül az alperes lakását tekintette, a szerződés magyarázatára •vonatkozó szabályokat meg nem sértette. De alaptalan felperesnek az a panasza is, hogy a felebbezési bíróság a ruházat egyenértéke iránt támasztott kérelmével szintén tévesen utasította el. Az elvállalt ruházási kötelezettség teljesítését, mint a kereset •ellenében előterjesztett kifogást alperes tartozott ugyan bizonyítani, s így a bizonyítás kötelezettségét abban az irányban, hogy alperes a ruházási kötelezettségét nem teljesítette, a felebbezési bíróság tévesen hárította a íelperesre. Mindazonáltal a felebbezési bíróság azzal, hogy felperest a ruháztatás egyenértéke iránt támasztott keresetével is elutasította, jogszabályt meg nem sértett, mert a szerződés értelmében alperes a szükséges ruházattal tartozik felperest ellátni. A tényállás szerint u2*