Fabiny Ferencz (szerk.): A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. IV. kötet 1898,1899 (Budapest, 1900)
11 felsorolt ingatlanokból őt özvegyi jogon megillető felerészt az 1894. évi szeptember hó 29-től az 1904. évi szeptember 29-ig terjedő időre félévenkint és pedig mindenkor szeptember 29-én és márczius 29-én előre fizetendő évi 2950 frt haszonbér mellett alperesnek haszonbérbe adta, továbbá hogy alperes az 1894. évi szeptember 29-én a bérletet átvette, azon gazdálkodott és a bért megfizette, míg az 1807. évi szeptember 29-én esedékessé vált fél évi haszonbér lefizetését elmulasztotta és ugyanaz évi október hó 22-én a gazdálkodással felhagyva, a bérletet elhagyta ; de megállapította a felebbezési bíróság azt is, hogy 1898. évi márczius hó 29-től kezdve felperes a bérlet tárgyát képező szántóföldek és legelő nagyobb részét másoknak a nyári idényre kiadta kukoricza alá való földekül' illetve legeltetésre, a lakházat pedig az évi márczius hó elején foglalta el. A felebbezési bíróság anyagi jogszabályt sértett meg, a midőn a fennebbi ténymegállapítással szemben alperest az 1897 szeptember 29-től az 1898 márczius 29-ig terjedő bérleti időszakra járó béröszszeg megfizetésére azért kötelezte, mivel szeiinte alperes a más kárán való gazdagodás kifogásával csak az esetre élhetne, ha felperes a földeket ugyanazon idő alatt adta volna bérbe másoknak, illetve a házat oly időben foglalta volna el, a melyre alperesen a haszonbéri összeget követeli. Mert köztudomás szerint a haszonbérletnél a haszonbér ellenértékét képező jövedelem legjelentékenyebb része a harmadik évnegyedben foly le, a bérösszeg is egész gazdasági évre lévén megállapítva, a bérösszeg félévi részekre okszerűen meg nem osztható, következőleg a jelen esetben az 1897. évi szeptember hó 29-re kötelezett félévi bérösszeg nem az 1898 márczius 29-ig netán elérhető volt jövedelmekért, hanem az 1898 márczius 29-én esedékessé vált további félévi bérösszeggel együtt az 1897/98. évi, vagy is az 1898 szeptember 29-ig terjedő egész gazdasági évben elérhetőkért jár. Amidőn tehát felperes az 1898. évi szeptember 29-ike előtti időben az által, hogy a földeket és a legelőt másoknak kiadta, a házat pedig elfoglalta, önként rendelkezett a bérlemény tárgyával és ezzel megakadályozta alperest abban, hogy ez az egész gazdasági év haszonvételeit kihasználhassa, felperes a haszonbéri összeget jogszerűen nem követelheti, hanem csak az a joga maradt fenn, hogy a mennyiben a bérlemény tárgya a gazdasági év hátralevő részének leteltéig akár házi kezelés alá vétele, vagy másnak bérbeadása, akár birói zár alá vétele következtében az alperessel kikötött haszonbéri ösz-