Fabiny Ferencz (szerk.): A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. IV. kötet 1898,1899 (Budapest, 1900)

102 hogy továbbá az igényelt ingók csak a biztosítási végiehajtás foganatosítása után kerülvén a felperes birtokába, ebből a birtoklásból felperes tulajdonjogára következtetni nem lehet, felperes tehát tartozott bizonyítani, a tulajdonjognak már a biztosítási végrehajtás foganatosítása előtt történt megszerzését, és minthogy ezt felperes nem bizonyította, az igényelt ingóknak tulajdonjogát utóbb csak az alperes által azokra a biztosítási végrehajtásilag nyert zálogjoggal terhelten szerezhette meg, ilyen körülmények mellett tehát a felebbezési bíróság jogszabályt sértett meg azzal, hogy a bizonyítás kötelezettségét az iránt, hogy az igényelt ingók a végrehajtást szenvedő tulajdonai, az alperesre hárította, és ez iránt bizonyíték hiányában az igényelt ingókat a foglalás alól felmentette. A panasz nem bír megállható alappal. A végrehajtási törvény 47. §.-nak rendelkezéséhez képest kétségtelen ugyan, hogy alperes már az által, hogy az igényelt ingókat az 1896. évi július hó 3. napján biztosítási végrehajtás útján lefoglaltatta, azokra az ingókra zálogjogot nyert, továbbá kétségtelen az is, hogy a végrehajtatót rendszerint megilleti az a jog, hogy követelése a végrehajtásilag lefoglalt ingó vagyonból végrehajtásilag kielégíttessék ; azonban az ingó vagyon pusztán az által, hogy az végrehajtásilag lefoglaltatott, harmadik jóhiszemű személyekre nézve forgalmon kívüli tárgyá nem válik, következésképen a végrehajtást szenvedő tényleges uralma alatt hagyott az a vagyon a végrehajtási foglalás ellenére is kézről-kézre átadható, és így kizártnak nem tekinthető az, hogy az ilyen vagyonra harmadik jóhiszemű személyek teljes és korlátlan tulajdonjogot magánúton való átruházással érvényesen szerezhessenek. Minthogy pedig a felebbezési bíróság tényként megállapította azt, hogy felperes az igényelt ingókat a végrehajtást szenvedőnél megrendelte, hogy az igényelt ingók vételárát felperes végrehajtást szenvedőnek kifizette, és hogy felperes azokat az ingókat a végrehajtást szenvedőtől átvette és már a kielégítési végrehajtás foganatosításakor kizárólagos birtokában tartotta. Minthogy továbbá alperes nem mutatta ki azt, hogy e ténymegállapításnál a felebbezési bíróság valamely jogszabályt megsértett s így az a tényállás a S. E. 197. §. szerint a felülvizsgálati eljárásnál is irányadó, e tényállás mellett pedig alperest terhelte annak a bizonyítása, hogy felperes rosszhiszeműen járt el, avagy, hogy ama tényállás ellenére az igényelt ingók a végrehajtást szenvedő tulaj-