Fabiny Ferencz (szerk.): A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. IV. kötet 1898,1899 (Budapest, 1900)
56 haszonbéri szerződésnek 8. g) pontját változatlanul fentartotta, felpereseknek már előbb szerzett jogokon azzal sem történt változás, hogy időközben F. I.-ra ment át az az érdek, a mely érdekből a biztosítás történt. Ezek szerint figyelemmel arra, hogy felperesek a haszonbérlőknek azt a jogát, hogy a biztosítási szerződés alapján kártérítést követelhetnek, míg a haszonbéri szerződés kelte idejében 1893. évben tényleg megszerezték ezen a F. J. ellen 1897. évi augusztus 16. napján foganatosított foglalás előtt szerzett jog alapján felpereseknek a bekövetkezett tűzkár fejében bírói letétbe helyezett összegre tulajdoni igényüket meg kellett alapítani. Végre a mi alperesnek azt a panaszát illeti, hogy a felebbezési bíróság F. I. beavatkozását, minthogy nevezett az egész kártérítési összeget maga részére igényli, a S. E. 140. §. rendelkezésének a megsértésével fogadta el, ez a panasz azért nem bir alappal, mert F. I. D. 151/2/98. sz. kérvénye szerint nem azért avatkozott a perbe, hogy a kártérítés fejében bírói letétbe helyezett összegre a maga igényét felperesekkel szemben is érvényesíthesse, hanem azért, hogy a felperesek részéről indított kereset sikerét elősegítse azzal a kijelentéssel, hogy ő a maga részéről felperesek keresetét jogosnak ismeri el, s így nem a S. E. 22. §-ban megjelölt, csakis az elsőbiróság előtt érvényesíthető beavatkozásról, hanem oly mellékbeavatkozásról van szó, a mely a S. E. 140. §. értelmében a felebbezési eljárásban is érvényesíthető. (Kir. Guria I. G. 309/98. 1898 szeptember 27.) 677. Nincs olyan jogszabály, hogy a felek által közjegyzői okiratba foglalt szerződési megállapodások harmadik személyekkel szemben feltétlen joghatálylyal bírnának. (1874 : 35. és 1886 : VII. t.-ez.) Igényperben az igény alapjául szolgáló ügylet megbirálásánál más jogszabályból kell kiindulni, ha az ügylet nem jött létre és más jogszabály alkalmazandó, ha az ügylet tényleg létrejött ugyan, de olyan körülmények forognak fenn, melyek azt harmadik személyekkel szemben hatálytalanná teszik.