Fabiny Ferencz (szerk.): A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. III. kötet 1897,1898 (Budapest, 1899)

80 nyitó erőt tulajdonított olyan adóslevélnek, a mely nem felel meg a törvény kellékeinek. Az a panaszbeli állítása, hogy az A7. a. adóslevél azért nem felelne meg a törvény kellékeinek, mert az a kézjegyével van ellátva, halott ő írni tud, valamint azért sem, mert a kézjegyet az adóslevélre nem ő maga vezette, alaptalan, minthogy a felebbezési bíróság Ítéleti tényállásában, a mely a S. E. 197. szerint a felülvizsgálati eljárásban is irányadó, meg van állapítva, hogy az alperes maga tette kézjegyét az A7. alattira, s miután az egyébként az 1868: LIV. t.-ez. 167. §. c) pontja feltételeinek megfelelne, annak e szakaszpont alapján való teljes bizonyító erejűségét nem befolyásolhatja az, hogy az alperes annak ellenére, hogy tudott írni, nem írta alá nevét, mert a más által írt névírás mellé sajátkezűleg tett kézjegy a névaláírást pótolja. A felebbezési bíróság ítéleti tényállásában meg van állapítva, a tanúvallomások alapján, hogy az A*/, a. adóslevél az alperes előtt kézjegyével történt ellátását megelőzőleg megmagyaráztatott. Kétségtelen, hogy az 1868: LIV. t.-cz. 168. §. rendelkezése szerint, ha a kiállító az okirat nyelvét nem érti, az okirat teljes bizonyító erejűségének feltétele az, hogy a tartalomnak anyanyelvén történt megmagyarázása az okirat tartalma által legyen tanúsítva. E szerint, minthogy a felebbezési bíróság Ítéleti tényállása szerint az első bíróságnak ténybeli megállapításai a felebbezési eljárásban módosulást nem szenvedtek, az elsőbiróság előtti eljárásról felvett jegyzőkönyv tartalma szerint pedig a bíróság részéről meg lett állapítva, hogy az alperes az A'/, a. adóslevélnek magyarnyelvét nem érti, ennélfogva, miután az A-/, a. adóslevélen a tartalomnak anyanyelvén történt megmagyarázása nincs tanúsítva, ez a S. E. 73. §. 3. bekezdésének 2. pontjának kötelezőfbizonyítási szabálya szerint egymagában véve az alperes által tagadott kölcsön leolvasását és kötelezettség elvállalását a tartalomnak megfelelően nem bizonyíthatná. A felebbezési bíróság azonban ezt a kötelező bizonyítási szabályt nem sértette meg, mert Ítéletének indokolása szerint az alperesnek marasztaltatási kötelezettségét az A*/, adóslevél alapján nem kizárólag magára az adóslevéllé, hanem a tanúvallomások által megállapított arra a tényállásra alapította, hogy az alperes azon alkalommal, a midőn az A'/, adóslevél előtte felolvastatott és megmagyaráztatott, s azt kézjegyével ellátta, beismerte, hogy a kereseti 3000 frtot a felperestől valóban kölcsön felvette.