Fabiny Ferencz (szerk.): A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. I. kötet 1895,1896 (Budapest, 1897)

4s Eljárási szabály megsértése tekintetében végül sérelmesnek tartja 1. r. alperes azt, hogy ellenzése daczára a másodbiróság felperest eskü alatti kihallgatásra bocsátotta. Ezen panaszpontot 1. r. alperes ki nem fejti ugyan, de figyelemmel arra, hogy ezen panaszpontnak az az ér­telme, hogy igényperekben a fél eskü alatti kihallgatásának helye nincs, tekintve azonban, hogy az 1893 : XVIII. t.-cz. 229. §-ban fen­tartott korlátozások a félnek eskü alatti kihallgatására nem vonat­kozhatok, mivel a korábbi eljárás szerint sem volt kizárva igényperek­ben az esküvel való bizonyítás : felperes ezen panasza sem bir törvé­nyes alappal. Anyagi jogszabály alkalm tekintetében azt panaszolja 1. r. alperes, hogy a másodbiróság mellőzte azon jogszabályt, mely a szin­leit jogügyletekről a jogalkotó erőt és védelmet megtagad ja. Ez a pa­nasz sem vehető figyelembe, mert a fenforgó esetben a másodbiróság megállapította, hogy a C) alattiban foglalt jogügylet valódi és nem színleges, az a kérdés pedig, hogy e megállapítás helyes-e vagy sem, mint ténykérdés a felülvizsgálati eljárás körébe nem vonható, és mert ekként a másodbiróság nem is volt abban a helyzetben, hogy a szín­leges jogügyletekre vonatkozó anyagi jogszabályt mellőzzön, mivel az illető jogügyletet színlegesnek nem találta. (Kir. Curia II. G. 54/95. 1895. november 20.) XLH. A törvénytelen kiskorú gyermek tartásáról nem csak a természetes apa, hanem az anya is gondoskodni köteles levén, ha az anya kiskorú gyermekét a kereset indítását megelőzőleg 5 éven át a sajátjából eltartotta és oly körülményeket fel nem hozott, a melyek indo­kolttá tennék azt, hogy a tartás iránti igényét ezen hosz­szas időtartain alatt nem érvényesíthette, s azt sem bi­zonyította, hogy a tartásnak megtérítését követelte volna a természetes apától vagy ennek tudtára adta volna azt, hogy a tartási kötelességet ő helyette telje­síti, — az anya a kereset indítását megelőző időben általa teljesített tartás költségének megtérítését nem követelheti. A törvénytelen gyermeknek szülei rangjához nem lévén igénye, a tartásdíj mennyiségének megállapítás

Next

/
Oldalképek
Tartalom