Lőw tibor (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) XXV. kötet (Budapest, 1933)

Hiteljogi Döntvénytár. 83 vissza nem kapta, s ekként a felperes elvesztett követelésének megfizetése az alperest, mint részvényest terheli. Ö. C. B. alperes ezt az alapperbeli döntést is megtámadja perújítással s a vonatkozó bizonyítékok megjelölésével azt a tényállást adja elő, hogy a felperes 400.000,000 koronájának átutalása és ennek az összegnek hováfordítása tekintetében az I.-bank részvénytársaság igazgatósága rendelkezett, az ennek irattárában fekvó' és felmutatandó összes pénztári és levelezési bizonylatokon csakis az I.-bank részvénytársaság bejegyzett igazgatósági tagjainak és főtisztviselőinek aláírása szerepel, e mellett a vezérigazgatónak a végrehajtóbizottság 1925. évi június hó 18-án tartott ülésén a kérdéses összeg felhasználása tekintetében tett nyilatkozata nem is felelt meg a valóságnak. Az a nyilatkozat ugyanis, hogy a felperes által utalt 400.000,000 korona már beérkezett a postatakarékpénztárba és abból a kasszanapon való fizetésre 340.000,000 koronát már fel is használtak, ebben a formájában nem felelt meg a valóságnak, mert a való helyzet az volt, hogy a vezérigazgató a B. A.-val létesített megállapodás alapján ettől a felperes által küldeni jelzett 400.000,000 korona átengedése ellenében a pénzt már június hó 17 én, tehát előre felvette, viszont ugyanekkor B. A.-nak az I.-bank részvénytársaság nevében egy szabályszerű cégjegyzéssel ellátott, pár nappal későbbről keltezett postatakarékpénztári csekklapot adott, aki aztán 1925. évi június hó 19 után két nappal a már beérkezett összeget a postatakarékpénztártól megkapta. A kir. Kúria már fentebb idézett ítéleti indokai szerint az alapperben marasztalt alpereseket két irányban is terheli felelősség, nevezetesen egyfelől a végrehajtóbizottság tagjainak pozitív cselekményeiért azon az alapon, hogy ezek a vezérigazgató eljárása ellen formálisan tiltakoztak ugyan, de végeredményben az I.-bank részvénytársasághoz utalt összeg elfogadásához hozzájárultak, másfelől mulasztásukért is, mely abban nyilvánult, hogy határozatuk hozatalánál a vezérigazgató indítványában előadottak ténybeli valóságát nem vizsgálták. Ezzel a döntéssel szemben pedig Ö. C. B. alperesnek az újított keresetben felhozott, fentebb idézett tényállításai a reájuk vonatkozóan felajánlott bizonyítással együtt a perújítás jogszerű alapjául szolgálhatnak. Midőn ugyanis a kir. Kúria alapperbeli ítéletében azt jelentette ki, hogy közömbös az, hogy vájjon a szóbanforgó végrehajtóbizottság mellett működött-e vagy működhetett-e a részvénytársaság törvényszerű igazgatósága, mert az alperesek felelősségének megállapításánál nem a hatáskörök általános megosztása, hanem egyedül az a döntő, hogy a felperes pénzének átvétele és rendeltetésétől való elvonása a végrehajtóbizottság határozatán 6*