Lőw tibor (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) XXV. kötet (Budapest, 1933)

8-2 Hitel jogi Döntvénytár. sában hivatkozás. Mindezek a megállapítások a jogi álláspont elvi kitűzésével s az alkalmazott jogszabály megjelölésével további kapcsolatban már nincsenek és a döntés tekintetében sem volt kihatásuk. Végeredményben ugyanis az ítéletben fog­lalt elvi álláspont szerint nem az volt a döntő kérdés, hogy a részvénytársaság akkor volt-e olyan helyzetben, mely válságos­nak, illetve az anyagi csőd állapotának nevezhető, midőn a végrehajtóbizottság kirendelése megtörtént, hanem az, hogy a felperes által átutalt összeg elfogadása oly időben történt-e, midőn a részvénytársaság anyagi bajaiból már kibontakozás nem volt. A perújítás megengedése iránti kérelem jogszerű alapjául nem szolgálhat tehát sem az a tényállítás, hogy a rész­vénytársaság 1925. évi április hó 1-én válságban nem volt, sem annak állítása, hogy a részvénytársaság abban az időben fize­téseit meg nem szüntette, hanem csupán tőkéi lekötött volta és üzemi kiadásainak nagysága miatt volt időlegesen immobil, de alaptőkéje úgy könyvszerűen, mint ténylegesen érintetlenül megvolt, sem végül a csatolt okiratok és felhívott tanúk által való bizonyításnak ezekre vonatkozóan történt felajánlása. A kir. Kúriának az alapperbeli ítéletben elfoglalt további álláspontja az, hogy a per eldöntésénél közömbös, hogy a szóban­forgó végrehajtóbizottság mellett működött-e vagy működ­hetett-e a részvénytársaság igazgatósága, vagy pedig az utóbb kirendelt végrehajtóbizottság az igazgatóság hatáskörét egé­szen magához ragadta-e, mert ha a részvénytársaság ügyvitelé­ben ezzel a végrehajtóbizottsággal párhuzamosan az igazgató­ság netán működött is, az adott esetben nem a hatáskörök álta­lános megosztása, hanem egyedül az a döntő, hogy a felkeres pénzének átvétele és rendeltetésétől eltérő felhasználása a végrehajtó­bizottság határozatán alapult-e. Ezek után a kir. Kúria végső következtetése az volt, hogy a végrehajtóbizottság a kereseti összeget, melyet a felperes az I.-bank részvénytársasághoz postatakarékpénztár útján és 1925. évi június hó 19-én fel­vehetőleg azzal az előzetes megállapodással utalt át, hogy a részvénytársaság azt a H. S. vattagyárnak fogja továbbadni, a ve­zérigazgató indítványára, az előadottak ténybeli valóságát nem vizsgálva, már június hó 18-án, habár formálisan tiltakozott is, de végeredményben mégis elfogadta és hozzájárult ahhoz, hogy a vezérigazgató ezt az összeget nagyobb részben a rész­vénytársaságnak a kasszanapon esedékes váltóira és általában a részvénytársaság céljaira, tehát a megállapodásban foglalt rendelkezéstől eltérőleg felhasználja. Ezzel előidézte, hogy a fel­peres I.-bank részvénytársasághoz küldött kereseti összeget ettől, minthogy időközben kényszerfelszámolás alá került,

Next

/
Oldalképek
Tartalom