Sebestyén Samu - Lőw tibor (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) XXIV. kötet (Budapest, 1932)

34 Hiteljogi Döntvénytár. való elvállalása legföljebb az ügyvédi kamarának adhatna alapot az Ügyv. Rtás 10. §-ában említett összeférhetlenség kérdésének felvetésére, ami azonban csak az alkalmazott ügyvédi működését, de nem a munkaadó és alkalmazott egymásközötti magánjogi viszonyát befolyásolhatná. Abból a tényből stb. az állapítható meg, hogy felperes és alperesi igazgatóság között a felperes igazgatósági tagságával párhuzamosan a felperes szolgálati alkalmazására nézve megállapodás, szolgálati szerzó'clés jött létre. A szolgálati szerződés létrejöttének felel meg egyébként alperes igazgatóságának azon magatartása is, hogy a -/• és II. alatt csatolt okiratokból kitűnően a kereseti adó előírása és megállapítása céljából a többi tisztviselőjével együtt alkalmazottként felperest is az illetékes közigazgatósági hatósághoz bejelentette, illetőleg felperesnek ilymódon való bejelentését jóváhagyólag tudomásul vette. A felsorolt tényekből ugyanis felperes részéről az alperes üzlete körében rendszeres szolgálatok teljesítésére, alperes részéről pedig ezért szabályosan visszatérő időszakonként meghatározott ellenérték fizetésére való kötelezés ismerhető fel, ami a szolgálati szerződés összes lényeges alkatelemeit magában foglalja és ami élesen különbözik az esetenként felmerülő egyes ügyek megfelelő ellátására vállalkozást jelentő megbízási jogviszonytól. A felek közötti jogviszonynak említett jellege nem változik azon körülmény folytán sem, hogy az alperesi igazgatóság a felperesnek munkájáért biztosított havi 500 pengőt a 2. alatt csatolt jegyzőkönyv szerint költségátalánynak nevezte, mert mindazon vagyonértékű juttatás, ami a teljesített munka ellenértékeként köttetett ki, a használt elnevezéstől függetlenül, a munkabér tekintete alá esik. A felperes igazgatósági tagságán felül tehát a felek között valóságos szolgálati viszony is állott fenn és ha alperesnek jogában is állott felperest igazgatósági tagságától bármikor elmozdítani, ez felperesnek a szolgálati jogviszonyból eredő jogai sérelmére nem szolgálhatott és a szolgálati jogviszony az igazgatósági tagsági megbízás megvonása esetén is csupán az 1910/1920. M. E. sz. rendelet 2. §-a szerinti felmondás útján volt megszüntethető. Olyan okot, amely alperest a felperes azonnali hatályú elbocsátására feljogosította volna, alperes felperesnek 1929. augusztus 6-i felmentésekor és elbocsátásakor fel nem hozott, vele nem közölt, ilyen okra ezért alperes most utólag a perben sem hivatkozhatik sikerrel, éspedig annál kevésbbé, mert ilyen elbocsátási okokat a per során nem is bizonyított, közelebbről még csak meg sem jelölt.