Sebestyén Samu - Lőw tibor (szerk.): Hiteljogi döntvénytár. (váltó-, csőd-, kereskedelmi és tőzsdei ügyekben) XXIV. kötet (Budapest, 1932)
78 Hiteljogi Döntvénytár. tel ennek kimondását és annak megkötése folytán szenvedett kárának megtérítését ezúttal nem követelheti. A felperes keresete azonban az 1927. április 26-i megszüntető szerződésben reá rótt és teljesített pénzszolgáltatásnak (16,000 pengőnek és kamatainak) kártérítés címén visszakövetelésére is irányul. Az alperes maga azt adta elő a perben, hogy a szóbanlevő 16,000 pengő az adás-vétel tárgyát képező traktornak és cséplőberendezésnek értékcsökkenését, az időközi kamatokat és költségeket volt hivatva fedezni. Ha tehát ezeken a címeken az alperesnek a 16,000 pengőnél jelentékenyen kisebb érdekkiegyenlítésre lett volna igénye, s így annak mértékére nézve a felperest, mint megfelelő kereskedelmi szakismerettel nem rendelkező és (a bírói egyesség alapján vezetett kielégítési végrehajtás alatt is álló) gazdaságilag gyenge ügyfelét csalárdul megtévesztettte, ez a magatartása, mint tiltott cselekmény, a felperesnek jogot ad arra, hogy a vételt megszüntető szerződés megtámadása helyett a tiltott cselekményekre vonatkozó szabályok szerint kártérítést követeljen. A fellebbezési bíróság azonban nem állapított meg tényeket abban az irányban, hogy a kiemelt szempontok szerint fennforog-e csalárd megtévesztés, és ha igen, mennyivel haladja meg az alperesnek jelzett érdekkiegyenlítési igényét a 16,000 pengő, tehát ennek megfelelően mennyi a felperesnek a csalárd megtévesztéssel okozott kára. Ilyképpen pedig a per érdemi elintézésére ezúttal még nem alkalmas, ezért a fellebbezési bíróság elutasító végítéletét felperes felülvizsgálati kérelme folytán a Pp. 543. § második bekezdése értelmében feloldani és ezt a bíróságot további eljárásra, valamint újabb határozat hozatalára utasítani kellett. Közvetítői jutalék. 67. Kötelezésének módja; követelhetésének előfeltétele ; mennyiségének megállapítása mérlegelés alapján. Az alperes r.-t. vezérigazgatója leveleiben oly kijelentésekkel hívta fel a felperest a gróf D.-féle földbirtok megvétele ügyében eljárásának folytatására, hogy «ennél az üzletnél nagy darab aranyat kereshet» s hogy «ennek az üzletnek létrejötte által a saját jövőjét is anyagilag biztosítaná)). — A Kúria a fellebbezési bíróságnak a közvetítési díjkövetelést elutasító ítéletét feloldja. (Kúria 1931. ápr. 29. P. VII. 1295/1930. sz.) Indokok: A levelek értelméből arra kell következtetni, hogy a vezérigazgatótól eredő megbízatás a vétel kedvező eredménye esetére a jutalom ígéretét is magában foglalta.